30. Földanya üzenetei 1.

 

Kedves emberek, teremtményeim! Úgy érzem, itt az idő, hogy szóljak hozzátok. Ha eddig úgy gondoltátok, hogy csak egy nagy darab élettelen anyag vagyok, akkor tévedtetek. Azért szólok most hozzátok, mert úgy látom, hogy még mindig tragikus a helyzetetek. A spirituális fejlődésben sokkal előrébb kellene járnotok. Ez az üzenet azoknak szól, akikben ott a változás, az önmagán való változtatás csírája. Azokhoz, akiknek nincsenek saját gondolatai, nem szólok. Ti maradjatok meg abban a tévhitben, hogy majd egyszer valaki jönni fog, és majd akkor az a valaki segít rajtatok. Azért egyet tudatok veletek is. Azt, amit meg tudtok emészteni, nem az űrből kapjátok, hanem én adom a szájatokba. Ez azt jelenti, hogy akármi mást gondoltok, senki nem fog nektek segíteni, csak én. És azért az is lényeges információ, hogy én is csak annak fogok segíteni, akit erre méltónak találok. Magas a mércém, nem vagyok hajlandó megmenteni akárkit. Természetesen senki sem fog elveszni, mindenki kerül valahova, csak nem oda, ahova most úgy érzi, hogy való. Oda fog mindenki kerülni, ahova ténylegesen való. De ezt senki más nem dönti el, mindenki maga hozza meg a döntést.

Elmondom, én mit készülök tenni az emberekért, jobban mondva azok megmentésének érdekében, akiket érdemesnek tartok erre. Több dolgot is tervezgetek, néha bevetem sorban egyiket a másik után. Először is, itt vannak a földrengések. Ez az egyik eszközöm arra, hogy válogassak. Ez mondjuk elég erős szelekció az emberek között, ezért nem is kedvelem annyira. Hasonlóak az időjárási katasztrófák is, bár azt inkább ijesztgetésnek használom. El is jutottunk egy olyan pontra, ahol igazán őszinte szeretnék lenni. Nem árt, ha ezt értitek.

Vannak eszközeim, ezek ébresztgető jellegűek, és egyben szelekciót is előidézők. Ez persze attól függ, hogy ki melyik részén van az eszközömnek, amit éppen bevetek. Ha aktívan vesz benne részt, akkor szelekciós jellegű az élmény, ha passzívan, vagyis csak hallja, mi történt, akkor ébresztgető, vagy ijesztgető az élmény. Közvetlen, vagy közvetett a tapasztalás, ez a lényeg. Sok ilyen eszközöm van. Ilyenek a katasztrófák, időjárási anomáliák, cunamik, földrengések, járványok. Igazából nekem nem kell segítséget kérnem földönkívüliektől ahhoz, hogy egy vírust kifejlesszek. Ők nanotechnológiás vírusokkal akartak meglepni, de nekem ezekre nincs szükségem. Az igaz, hogy az orvostudomány jelentősen meggátol abban, hogy egy-egy kórokozóm elérje a kívánt hatást, de nem baj, tudok én mutációkat előidézni, amikkel azért okozhatok némi kellemetlenséget.

Miért vagyok ilyen kegyetlen? Nem vagyok az, csak észre kéne venni, mi az üzenet. Nem azért teszem ezeket a dolgokat, mert olyan gonosz vagyok. Nézzetek magatokra, ti mit tettetek velem. Túl vagytok szaporodva, bántotok, károsítotok engem, ahol értek. És azt hiszitek halott vagyok. Hát, tévedtek! És azt is hiszitek naivan, hogy majd ti igazán nagy kárt tudtok bennem tenni. Kedveseim, az igazi nagy kárt én tudom bennetek tenni. Persze nem akarom. Amit én igazán akarok, hogy ébredjetek fel. Kezdjétek el tisztelni az életet. És bizony az életfelfogásotokat terjesszétek ki jobban. Vegyétek észre, hogy minden él körülöttetek, még az ásványok is. És bizony mindent tisztelnetek kéne. De nem csak szavakkal és gondolatokkal, hanem tettekkel is! Ehhez bizony gondolkodnotok kéne, ami nem megy nektek jó ideje. Ha megnéznétek, hogy mit üzenek a csapásokkal, már okosabbak lehetnétek.

Vegyük ezeket az ébresztgető tapasztalatokat, vagyis a közvetett tapasztalásokat. Hogy mondjátok? Okos ember a más kárából tanul, buta a sajátjából sem. Mit kéne tanulnotok? Hogy az, amit ti életnek neveztek, az igenis törékeny dolog, bármi kis pici esemény véget vethet neki, és marad a fájdalom. Ezért a logikus lépés, hogy meg kell becsülni. A sajátotokat is, és másét is. Most mondjam el, rágjam a szájatokba, hogy mit kellene tennetek? Nem! Gondolkodjatok, és jöjjetek rá magatoktól. Én mutatom a saját dolgaimat, ti vonjátok le belőlük a helyes következtetéseket, majd tegyétek meg a szükséges változtatásokat magatokon és az egész emberi civilizációtokon, és akkor jóban leszünk.

Én, édenkertet szánok nektek! Ez az, ami bizony nagyon is szelekciós jellegű lesz mindannyiótoknak. De előbb még beszélek nektek arról az aranyos kis dologról, ami a napszél. Tudnotok kell, hogy ezt mi Naptestvéremmel mindig előre megbeszéljük. Azt is letárgyaljuk, hogy milyen irányba mekkora legyen. Abban is benne vagyok, hogy néha kisüssön egy-két elektromos berendezést, hátha valamit leszűrtök belőle. Jól tennétek, hogy ha komolyabban foglalkoznátok ezzel a dologgal. Nem véletlen, hogy vannak olyan erős napkitörések, hogy ha az azok gerjesztette napszél eléri a Földet, vagyis engem, akkor egyszerűen csak elfújja a légkört. Gondoljátok, hogy puszta véletlen, hogy eddig nem történt ilyen? Vagy azt gondoljátok, hogy valami földönkívüli faj elveheti tőlem ezt az eszközt, hogy beavatkozzon az érdeketekben? Aranyos gondolat, de ezt nem engedném sem én, sem Naptestvérem. Kizárólag azért nem ért el még engem ilyen lökéshullám, mert nem akartam lenullázni az élővilágot. De azért legyen csak ott a szikra az agyatokban, hogy rajtam múlik, van-e kedvem a sok gonoszságotokat megunva ehhez a módszerhez fordulni.

Az áldott jó szívem az, ami visszatart ettől. És egyébként az, amit ajándékozni akarok nektek, úgyis mindent elrendez. Azért lássátok már, hogy mennyire aranyból van az én szívem, hogy annak ellenére, hogy ilyen szörnyűségeket cselekszetek velem, még mindig ajándékot szándékozom adni nektek. Hát ne csodálkozzatok, ha ezt csak azok számára tartogatom, akiket méltónak találok ajándékomra. Figyeljetek ide, és véssétek a következőket jól a szívetekbe!

Édenkertet adok nektek! Tudom, már mondtam. Ez olyan, mintha most visszatartanám a lélegzetemet. Nem bírom már sokáig. Most lecsendesedik majd minden, és ti is érezni fogjátok ezt a visszafojtott erőt. Azért teszem, mert szeretném, ha végre igazán, minél többen döntenétek, hogy a szeretet, vagy a félelem útján akartok járni. A lagymatag döntésképtelenséget a félelem útjának veszem. Én is nagyot változtam. Én a szeretet és fény útján járok. Eljutottam egy olyan szintre, amikor már nem tudom tartani tovább ezt, a jelenlegi állapotot. Csak egy kis lépés, és teljesen megváltozom. Ez a visszatartott levegő. Már csak annyi kell, hogy egy legyintéssel elengedjem régi, berögzött szokásaimat. Azért tartom még kicsit magam, mert látom az esélyt, hogy változni akartok. Aztán végül a változás lezajlik bennem, nem tudom, nem akarom visszatartani magamban. Ekkor megteremtem magamon az édenkertet. A rezgésszint is magasabb lesz. Tulajdonképpen közösen átlépünk a negyedik dimenzióba, ahogy ti emlegetitek. És ezt a magas energiaszintet bizony nem sokan lesztek képesek elviselni. Aki képes lesz, annak ajándékul adom az új édent. Aki nem, az hosszabb-rövidebb szenvedés, agónia után elhagyja az új létet. Majd meglesz mindenkinek a maga helye, ahova kerül. Ez az ajándék. Ezt tartogatom nektek.

Talán most már látjátok, hogy szorul a hurok. Az, amire annyira vágytok, pont a végzetetek lesz. Amire vágytok, abba fogtok belepusztulni, ha nem vagytok hajlandóak spirituálisan fejlődni. Nem minden az anyag. Az anyag csupán sűrű energia. Ha nem az energiát szemlélitek, akkor álomvilágban éltek, és annak maradtok a rabjai. Fejlődjetek! És gondolkodjatok el azon is, amit most közöltem veletek. Lássátok az összefüggéseket. Ha igazán nyitott az elmétek, akkor érteni fogjátok az üzenetemet, és ha értitek, akkor nektek szól, ha nem értitek, akkor nem nektek szól…

29. A gondolkodás szükségességéről

           

Megihlettek a világhálón talált weboldalak, és hozzászólásaik, ezért éreztem úgy, hogy erről mindenképpen érdemes külön is szólni. Írtam már a tudatosodásról, a birkaságról, rengeteg mindenről, de valahogy mégis külön ki kell emelnem ezt a témát. Eddig úgy gondoltam, hogy az ember önmagában egy gondolkodó lény. Igaz, hogy a társadalmunkat irányító elemek igyekeznek visszafogni a gondolkodás szabadságát, erre megvannak a jól bevált módszerek. Itt van rögtön a média, ahonnan a reklámokon keresztül az árad, hogy vegyük meg ezt, vagy azt a terméket, ha nincs pénzünk, ott a hitel, ha betegek vagyunk, akkor szedjünk be egy halom gyógyszert. Csak egyet ne tegyünk, ne gondolkodjunk el azon, erre a sok vacakra vajon igazán szükségünk van-e.

Aztán ott vannak a tanintézetek. A középiskolásoknak készült elsős irodalomkönyvben le van írva, hogy a magyaroknak nincs történelmi múltja, vagy kultúrája, ha volt, akkor meg elveszett. Erre mit lehet reagálni? Arany lemezekre, kőtáblákra vésett rovásírások tömkelege tartalmazza ősi történelmünket, de mindenki járjon utána, akit érdekel. És bizony a tankönyvek tele vannak ehhez hasonló igaztalan állításokkal. Kizárólag azért, hogy megtévesszék az ifjúságot. Miért? Hogy egy gyökértelen, lealázott kis csődtömeg, barbár hordának tartsuk a magyarságot, amit jó, ha eltűr a művelt Európa. Nem az a szégyen, hogy az osztrákok 1821-ben ezt ránkerőltették, hanem az, hogy a mai napig is ezt tanítják. De mit is várhatunk? Az amerikaiaknak mindegy, hogy Románia, vagy Magyarország, azt se tudják, eszik-e vagy isszák. Volt családtagom Amerikában, megkérdezték tőle, hogy mi jurtában lakunk-e. Csoda, hogy legalább a jurta szót ismerték.

Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy az egyházakkal karöltve évszázadok, évezredek óta igyekeznek az uralkodni vágyók, hogy a nép buta maradjon. Miért? Mert aki nem gondolkodik, az elfogadja, hogy az a jó, amit az okosok, vagy gazdagok, vagy az egyház mond nekik. Nem lázadnak a hülyeség ellen. Viszont azt mondom, hogy a gondolkodáshoz, a szabad gondolkodáshoz jogunk van. A Teremtő a saját képére alkotott minket, Ő képes rá, hiszen mi is képesek vagyunk rá. Azt nem értem, ha ennyire jók a képességeink, miért nem használjuk. Látom, hogy emberek annyira kényelmesen élik az életüket gondolkodás nélkül. Ráadásul ma már annyi minden előemésztett gondolatot magunkhoz vehetünk az internet segítségével, amennyit csak akarunk. És hisszük, hogy ez így van jól. Annyira erős a hit abban, hogy majd mások megmondják, mit helyes gondolnunk, hogy mindenből külön vallások nőnek ki.

Itt vannak a földönkívüliek. Ahány féle formációban állomásoznak a Föld körül, annyi féle nevet használnak. Mindegyik emberi csatornát használ. Közel sem viseltetik mindegyik faj jószándékkal az emberek felé. Sok faj azért jött, hogy majd idővel megszállja a Földet és uralma alá hajtsa azt, élén az emberiséggel. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért gondolják, hogy ez sikerülhet? Mert látják, hiszen a napnál is világosabb, hogy az emberek imádják, ha valakit isteníthetnek, ha valaki megmondja, mit tegyenek, ha gondolkodás nélkül szolgálhatnak valamilyen csoportot. Ők, az egekből alászállva, technikailag milliószor fejlettebbek, hát hogy ne lennének istenek? Gondoljunk csak arra, hány normálisnak látszó ember fordul ki önmagából, és becsületét cseréli gonoszságra, amint hatalmat kap. Sokaknak rögtön elszáll az agyuk, de csak azért, mert valószínűleg már előtte sem arra használták, amire igazán való.

    Aki felismeri, hogy Darwin tévedett, az ember nem a majomból alakult ki, hanem a birkából, az csodás dolgokat vihet végbe a saját hasznára és az emberek kárára. És mindebből lehet, hogy úgy jön ki, mint valami világmegváltó istenség, aki olyan kegyes volt, alázatért cserébe. Én is kaptam megannyi eszközt. Azt látok, amit akarok. Olvashatok az aura színeiből, de az energiarendszerek komplex, vagy egyes típusokra kiélezett részét is láthatom. Érzékelem az előző életeket, a jelent, a lehetséges jövőket, olvasok az Akasha krónikában, beszélhetek a földönkívüliekkel. Mégis arra jutottam, hogy a jól használt gondolkodás segít abban, hogy az információk tárházából értelmes képet alkothassak. Legyünk vele tisztában, hogy minden szükséges információ, sőt még több is folyamatosan a rendelkezésünkre áll. A kérdés, hogyan értelmezzük. Képesek vagyunk-e összefüggésekben, és szimbólumokban gondolkodni. Egységben, de adott helyzetben személyre szabottan. Mennyire vagyunk képesek arra, hogy saját egónkat elengedjük, hogy más helyzetébe belelátva neki a legrászabottabb információt adjuk át.

Mindezek a képességek ott vannak mindannyiunkban, és felfedezésre várnak. Gondoljunk csak bele, hogy milyen hatalmas ez az Univerzum. Egy morzsányi részét sem ismerjük igazán, annyi az információ. A saját Földünket sem ismerjük, még a saját testünket sem. A tudományok kénytelenek felszabdalni mindent egyre kisebb részekre, mert már nincs olyan, hogy a biológus a biológiával foglalkozik, csak olyan, hogy a kutató biológus a valamelyik élőlény valamelyik sejtciklusának egy apró részletét kutatja egész életében, mert ahogy választ kapunk egy kérdésre, az felvet másik száz , meg száz kérdést, amelyek oly izgalmasak, hogy érdemes a válaszokat megkeresni. Ezt az Univerzumot , sok másikkal egyetemben alkotja a Teremtő. És mégsincs káosz. Minden egy szabadon értelmezhető, mégis tökéletes rendben mozog. Bizony, az a logikus, hogy a saját maga által alkotott világrendszereket bizony átlátja, hiszen folyamatosan koordinálja ez az intelligens teremtő Energia. Hát erre hasonlít minden, erre hasonlítunk mi is. Hermész Triszmegisztoszt idézve, ami fent van, az van lent is, ami belül van, az van kint is. Egyszerűbben, mindent megismerhetünk, csak figyelnünk kell magunkba, és a környezetünkbe, akkor képesek lehetünk átlátni azt a káoszt, ami úgy tűnik, hogy körülvesz minket. Ha hajlandóak vagyunk gondolkodni, akkor rájövünk, hogy ami elsőre átláthatatlannak tűnik, az valójában tökéletes, egyszerű, és világos rendszer.

Ami még fontos lehet, az a tengely. Nem mindegy ugyanis, hogy mi körül forognak gondolataink. Ez a tengely lehet sokféle. Van, akinek a hatalom, van akinek a félelem, vagy a szeretet. Lehet megannyi dolog tengely bennünk. Ez határozza meg gondolkodásmódunk, gondolataink irányát. Ezzel teremtünk. Ha mindig azon agyalunk, mekkora káosz vesz minket körül, akkor a legnagyobb rendben is képesek leszünk észrevenni a rendetlenséget. Egyszerű példa, édesanyám rend és tisztaságmániás. Igaz, régebben súlyosabb volt a helyzet, már rengeteget fejlődött, köszönhetően annak, hogy az idő múlásával nem bírja annyira a tempót. Akármennyire is kisuvickoltam a lakást, akármennyire igyekeztem múzeumi rendet varázsolni, akkor is kosz és rendetlenség volt szerinte. Ez jó példa. amikor valaki belül lévő „koszt” és rendetlenséget kívül akarja megtisztítani, rendberakni. Vagy egy másik példa, akinél a hatalomvágy a tengely, az kreatív lesz abban, hogyan nyomjuk el a környezetünkben élőket, hogyan zsákmányoljuk ki maximálisan azokat, akik hajlandóak beszállni a játékba. És vajon kik azok, akiknek a félelem a tengely. Őket egyszerű megfélemlíteni. Ezek után ne is csodálkozzunk, hogy a hatalmi elit igyekszik ezt tenni, ráadásul még a gondolkodás képességét is le akarja korlátozni mindenféle tudatmódosító eszközökkel. Ezek lehetnek rádióhullámok, de egyszerűbb módszer a média.

Azt mondom, mindenki azt teszi meg tengelyének, amit akar, mindenki saját döntése. Viszont amit tengelyének tesz, az fog kihatni egész életére. Továbbra is az a helyzet, hogy akinek nem tetszik az élete, az változtasson a gondolkodásmódján. Én személy szerint a szeretetet, a szabadságot, a Fényt tettem tengelyemmé, gondolkodásmódom eszerint tereli életem. Ez az a szűrő, amin át vizsgálom a körülöttem lévő információtömeget. Azt használom fel, ami életembe elhozza ezt a tengelyt. A többi információt nem engedem hatni.

Ami még egy fontos dolog, hogy van az agyalás és a gondolkodás. A kettő teljesen más. Az agyalás öncélú, csak azért alkalmazzák sokan, hogy úgy tűnjön, mintha használná az agyát. Ezzel el lehet kápráztatni rengeteg, agyát nem használó embert. Ellenben az igazi gondolkodó ember azért használja az agyát, hogy a vágyait elérhesse. A bölcs is ezt teszi, és ráadásul csendben. Nem kotyogja ki mindenkinek amikre rájött, mert tudja, nem is nagyon értenék. Csak annak ad át információt, aki kérdez. És csak a kérdésre válaszol. Ebből látszik, hogy amíg van kérdés, addig van gondolkodás is.

Ami viszont mindezekből a legfontosabb, hogy a szívünkkel gondolkodjunk, és az agyunkkal érezzünk. Ez annyit tesz, hogy az érzelmeinkre, intuíciónkra is hallgatva, a tengelyt megválasztva keressük az irányt. A száraz agyalás is tévútra vihet könnyen, mert semmi köze a gyakorlathoz. Amikor ugyanazt az utat tartjuk helyesnek, amit érzünk is, hogy helyes, akkor valószínűleg vállalt életutunkon haladunk. Hogy vannak akadályok, feladatok, az természetes. Érdemes figyelni a spontaneitásra is. Ha egy akárhogyan kilogikázott megoldás rossz érzésekkel tölt el, akkor az a tévútra vihet minket. Hallgassunk az első megérzésekre is, mert aztán hajlamosak vagyunk meggyőzni magunkat észérvekkel arról is, hogy a döglött ló alszik. Amikor megtaláljuk az egyensúlyt gondolataink és érzelmeink között, akkor lesz értelme a szívvel gondolkodásnak, és az aggyal érzésnek.    

28. Az irigységről

           

Ezzel a dologgal is nap mint nap találkozhatunk. Hányan, de hányan irigyek ránk, és bizony előfordul, hogy mi is irigykedünk másra igaz? De miért jó ez? Ez egyáltalán nem jó. Érezzük belül, szerintem sokan, hogy kellemetlen. Akkor miért van mégis bennünk ez a fura érzés?

            Sokan úgy gondolják, milyen jó ez, mert ez motiválja az embereket arra, hogy jobbak legyenek, teljesítményekre sarkallja őket, hogy mutassák meg, jobbak másoknál. Aztán ott az evolúcióelmélet, ami szintén ezt igyekszik alátámasztani, jobban mondva megerősíteni. Csak az erősek maradnak életben, a gyengék elbuknak. Aki nem elég erős, meghal. És sorolhatnám. Igen, csak van ennek egy másik oldala. Amíg az emberek egymással harcolnak, a háttérben bizony irányítják őket. „Oszd meg és uralkodj!”

            Induljunk neki mégegyszer. Mivel bennünk van az Isteni Szikra, ez arra sarkall bennünket, hogy a Fény felé törekedjünk, ahogy a növények is a fény irányába nőnek. Ez a spirituális fejlődésre igaz leginkább. Ösztönösen kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan tudhatnánk meg többet a környező világból. Néhány gyermek még érzi is, hogy igazából nem valami új dolgot tanul, csak a környezetében lévő információk segítenek emlékezni valamire. A gyermek nem azért tanul meg járni, mert irigy a környezetében élő felnőttekre, hanem azért, mert látja, hogy ők két lábon járnak, ezzel aktiválódik benne egy kód, ami ezt elősegíti. Azok a gyermekek, akiket állatok nevelnek, azt látják, hogy négykézláb kell járni. Megtanulják, de valószínűleg érzik, hogy a testük nem igazán arra van kitalálva.

Szóval egészen addig egészséges hajtóerő a fejlődni vágyás, amíg az hajtja, hogy az ember változtasson magán, de azért, hogy a fény felé törekedjen. Akkor válik ez az egész betegessé, amikor a motiváció megváltozik, anyagiasodik. Mit jelent ez? Hogy elhiszi az ember, hogy külön álló lény. Nem egységben gondolkodik, hanem kétségben. Amikor elvárják tőle a nagyobb teljesítményt, egyébként nem tartják elég jónak. Mi az, hogy elég jónak? Kihez, mihez képest? Ki szabja meg, hogy ki elég jó? Természetes, hogy rögtön ezek a kérdések merülnek fel egy tudatos emberben. Senki nem szabhatja meg, hogy ki elég jó. Ezzel csupán azt akarják, hogy az embereknek ne legyen önbizalma. Ne abban bízzanak, amit belül éreznek, hanem várják, hogy valaki majd megmondja, mi a helyes, mi a jó, mi a mérce. Ezt teszik azok, akik élősködnek az emberiségen. Már fiatal korban megmérgezik az elméjét a gyermekeknek, képzelt elvárásokkal, hogy a saját fejlődésre indító ösztönét lealacsonyítsák holmi gyűlöletteljes irigységgé.

Az az ember, aki becsüli és szereti önmagát, nem irigykedik másokra, nincs rá szüksége,hiszen ő így ahogy van, tökéletes, teljes egész, a Teremtő egy része, egyszeri és megismételhetetlen. Ki akar ennél több lenni? Viszont az, akinek nincs önbecsülése, az folyamatosan irigykedni fog mindenkire, mert miért jobb valaki ebben, vagy abban nála, vagy miért van több pénze, vagy szebb párja, vagy sorolhatnám. Az ilyen ember sosem lesz elégedett semmivel és senkivel, de leginkább önmagával nem, és ezt pont önmaga elől fogja eltitkolni. Extrém esetekben aztán még ölni is képes haragjában, de az biztos, hogy a környezetében élők életét megkeseríti. És az így felnőtt emberek aztán gyermeket vállalnak. Nem csoda, hogy ott tart a világunk, ahol tart.

Mit lehet tenni? Aki akarja, meg tudja változtatni gondolkodásmódját, aki akar, vissza tud találni a fent említett egészséges énképhez. Minél többen tesszük ezt meg, annál hamarabb változik meg a világ, és áll helyre az elveszett egyensúly. De mindenki magán változtasson, mások életébe egyszerűen nincs jogunk belenyúlni.

27. A birkaságról

Sajnos azt látom nagyon sokszor, hogy az emberek szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek. Nem szeretnek gondolkodni. Úgy vélik, hogy ezzel elháríthatják a felelősséget magukról, hiszen csak a körülményeik áldozatai. Természetesen ez nem így van. Fokozottan érezni fogják a visszaható erőket. Nem lehetséges az, hogy amit teszünk, az ne hasson vissza ránk. Mindegy az, hogy azért tettük, mert kényszerítettek, vagy azért, mert valóban azt akartuk tenni. Erről már írtam, de sajnos nem lehet eléggé kihangsúlyozni ebben a kérdésben a lényeget.

            Azt tapasztalom, hogy ha van egy megbízhatónak tekintett forrás, akkor onnantól kezdve mindegy, az a forrás mit közöl, mivel egyszer-kétszer már bizonyította, hogy jószándékú, akkor ettől kezdve már közölhet bármit, sokan elhiszik, fenntartás nélkül. Azt mondom, hogy ez ebben a formában nem célravezető. Sokkal fontosabb lenne, hogy az emberek folyamatosan mérlegeljenek, gondolkodjanak, utánajárjanak a kapott információk helyességének, főleg akkor, amikor nagy dolgokat készülnek tenni. Hogy kinek mi számít nagy dolognak, az eltérő lehet. Azt mondom, hogy attól, hogy valaki sokszor segítőkésznek bizonyult, még nem biztos, hogy a 101. alkalommal nem hagy veszni minket.

            Persze értem én, hogy az emberek nem akarnak folyamatosan bizonytalanságban élni, és a folyamatos bizalmatlanság nem a Fény és a Szeretet Útja. Vizsgáljuk meg ezt kicsit közelebbről. Mi is valójában ez az út, mennyire stabil, mennyire egyhangú. Ha jól belegondolunk, a legkevésbé sem lehet egyhangú. Minden folyamatosan változik, változásban van, attól függően, hogy helyzetről helyzetre hogyan döntünk. Minden döntésünknek megvan a maga következménye. Ahogy egymás után hozzuk meg döntéseinket, úgy alakítjuk univerzumunkat, életünket. Amikor egy döntést meghoztunk, már nincs visszaút. Persze mondhatjuk, hogy azért döntöttem így, vagy úgy, mert nem volt rálátásom a dolgokra, bezzeg most, hogy már megéltem a következményeket, sajnálom, már máshogy döntenék. Ez abszolút mértékben romboló hozzáállás. Amikor egy döntést meghozunk, van hogy van rá több idő, van olyan is, hogy csak egy pillanat áll rendelkezésünkre. Mindegy mennyi időnk van, a lényeg, hogy igyekszünk jól dönteni. Még nem nagyon hallottam olyanról, aki azt mondta volna, hogy ő igyekszik mindig a számára legkedvezőtlenebb döntéseket meghozni, és ezt tudatosan csinálja így. Olyan van, hogy valaki mégis így tesz, de ezt akkor sem tudatosan cselekszi.

            Ezekből az következik, hogy pontosan látszik, ki mennyire él tudatosan. Minél tudatosabban él valaki, annál inkább kezében tartja, és uralja saját életét. Elemezzük tovább. Szóval, ha mindig minden változik, akkor reagálhatunk-e egyes dolgokra bizonyos sztereotípiákkal? Nem. Semmit sem skatulyázhatunk be, mert nincs két egyforma eset. Vannak hasonló helyzetek, de mégis, ha elég körültekintőek tudunk lenni döntéshozatalunk során, rögtön észrevehetjük az apróbb különbségekben rejlő lehetőségeket. Ez nem jelenti a következetesség elvetését. A következetesség a cél felé haladó csónak evezője. De az, hogy az evezővel hogyan haladunk a hullámokon, már csak rajtunk múlik. Ahogy tudatosodunk, így élesedik a látásmódunk, úgy tágul a látókörünk. Egyre többször jövünk rá, hogy régebben hozott döntéseinket meghozhattuk volna jobban is, vagy épphogy akkora hibákat vétettünk, amiket most már nem tennénk meg. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy életünk minden egyes döntését úgy hoztuk és hozzuk meg, hogy a rendelkezésünkre álló összes információ alapján a lehető legkedvezőbb dolgok történjenek. Az, hogy a következmények mik lettek, az fejlettségi szintünktől, motivációnktól, tudatosságunk mértékétől nagyban függ. Az is egy fontos tényező, hogy azon kívül, hogy a külső dolgaink változnak döntéseink nyomán, mi is változunk belülről, legalábbis jó esetben. Így, ha a tudatosodás útját járjuk, észre kell vennünk, hogyan működnek a dolgok körülöttünk.

            Először is tudnunk kell, hogy rengeteg dolgot megtehetünk, csak azon múlik, mennyire akarjuk, és mennyit teszünk érte. Tehetünk sokat azért, hogy elérjünk egy bizonyos dolgot, ha nem azt tesszük, ami a dolog elérését segíti, akkor a próbálkozásaink hiábavalók lesznek. Mindig tanuljunk hibáinkból, előbb-utóbb megtaláljuk azt az utat, ami vágyaink eléréséhez vezet bennünket. Mindig késznek kell lennünk a változásra, a változtatásra. Akármennyire is jó szolgálatot tesz egy bizonyos elv az életünkben, adódhat olyan helyzet, amikor már csak gátol minket, és le kell cserélnünk azt egy jobbra, ami közelebb visz minket a megoldáshoz. Tegyük fel, ha meg akarunk szelídíteni egy papagájt, akkor félre kell tennünk azt a hozzáállásunkat, hogy a madarak undorítóak, és csak rossz származik a létükből. Ez egyszerű és sarkos példa, de az a helyzet, hogy valami hasonló dologgal állunk szemben, amikor úgy érezzük, valamiért nem akar sikerülni az, amire vágyunk.

            Most jön az, hogy vajon jól tesszük-e, ha megfogadunk egy, vagy több jótanácsot. Erre van megint egy sarkos példám. Ha tegyük fel, hogy van egy barátunk, aki már ezerszer bizonyította, hogy jót akar nekünk, és egy nap előáll egy olyan ötlettel, hogy öljük meg a nénikéjét, akkor vakon cselekszünk, mert eddig mindig jót akart nekünk? Ugye rögtön az a válaszunk, hogy nem. Viszont, mégis azt vettem észre, hogy ha nem ennyire sarkos a példa, akkor hajlamosak vagyunk továbbra is mindent elfogadni annak, aki néhány jó információt már adott, akkor is, ha azóta már sületlenségeket hord össze. Hányan, de hányan használják ezt ellenünk? Politikusoktól kezdve, a médián át. Pedig csak annyit kellene tennünk, hogy ha olvasunk, vagy hallunk egy információt, akkor magunkban is keressük meg a válaszokat. Kicsit kételkedjünk. Ne azért, mert bizalmatlanok vagyunk, hanem azért, mert minden információhoz hozzáférhetünk mi magunk is, és ami valakinek igazság, az nem biztos, hogy mindenkinek az. Emlékezzünk, hogy mindannyian egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. Biztos, hogy kicsit mindannyian más szemszögből nézzük a dolgokat.

            Természetesen vannak alapigazságok, vagy olyan információk, amik mindenkinek ugyanazt jelentik. Biztos, hogy így van? Az én célom az, hogy segítsek embertársaimnak abban, hogy megtanuljanak önállóan gondolkodni, és nem bégetni. Az már nagyon megy, sőt vannak akik a bégetés mellett annyira kiállnak, hogy egészen érdekes helyzetek állnak elő. Azt gondolom, hogy mindenki szabja a saját méretére ruháit, ne hordja másét, mert az annak a személynek pont jó. Ránk már nem lesz olyan pont jó, sőt még a fazonja is lehet előnytelen. Minden információnak megvan a maga saját jelentése az egyes embereknek. Ezt keressük meg. Emellett kreativitásra is érdemes törekednünk, például a meditációkban is. Főleg, ha vezetett meditációról van szó, az alapelv lehet ugyanaz, de a megvalósítás, eltérő lesz mindenki esetében. Legyünk bátrak, szabjunk mindent saját személyünkhöz!

            Visszatérve arra, hogy biztonságban, vagy bizonytalanságban élünk-e, találjuk meg saját biztonságunkat egy örökké változó világban, ahol mi is készek vagyunk örökké változni. Hogyan? Jusson eszünkbe a nád. Hajlékony, ezért nem törik el. Ami rugalmas, az tud alkalmazkodni. Nekünk a vágyainkhoz kell alkalmazkodnunk. Például én a Fény és a Szeretet Útján szándékozom járni, ezért ehhez igyekszem alkalmazkodni minden pillanatban, minden döntésemben. Úgy érhetjük el céljainkat, hogy azokat a döntéseket hozzuk meg, amik oda vezetnek minket. Amennyire egyszerű ez, annyira összetett is, de aki nem próbálja meg, lemarad valami igazán csodálatos és izgalmas élménysorozatról. Ebből látható, hogy azon az elven, hogy ami merev bizony eltörik, érdemes elgondolkodnunk azon, szükség van-e egy biztonságos, merev szabályokhoz kötött életvitelre, vagy inkább választjuk a szabadságot, ami bizony azzal jár, hogy rugalmasnak kell maradnunk, hogy mindig készek lehessünk a változásra. Ezzel kiszámíthatatlanokká válunk, mégis sokszor ez nagyobb erőt rejt, mint a kiszámíthatóság. Viszont ha a célt nézzük, akkor elengedhetetlen a rugalmasság, hogy rátaláljunk a célba vezető útra.