23. Az önbizalomról és az önhittségről

            Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik úgy gondolják, hogy Jézus, Buddha és a többiek sokkal fejletlenebbek, mint ők. Aztán segítséget kérnek, mert ez meg az a bajuk, ilyen, meg olyan betegség gyötri őket. Aztán, amikor az valaki felhívja a figyelmüket arra, hogy a betegségük pontosan miért is van, akkor kiderül, hogy nem akarnak szembenézni önmagukkal. Menekülnek önmaguk elől. Ők önhittek. Azok is, akik annyira nagy hanggal tanítják az embereket, jó sok pénzt elkérnek a bölcsességükért, mert csak ők képesek ezeket a dolgokat átadni, bizonyos dolgokat megtisztítani, meg hasonlók. Ezek az emberek sokszor a nagyképűségbe menekülnek ahelyett, hogy ténylegesen letisztáznák saját dolgaikat, ténylegesen megoldanák feladataikat. Sokan vannak, akik a jó reklám miatt elhisznek nekik mindent. Pont ez a módszerük arra, hogy pénzt húzzanak ki az embertársaikból. Gondoljunk csak bele. Annyira profinak és nagymesternek állítják be magukat, ők a szentek, a jók, a mindentudók. Ha eleget fizetünk nekik, hajlandóak leereszkedni hozzánk, hogy tudásuk morzsáit elszórva, mi azokat felcsipegethessük, persze alázatosan és rendkívül hálatelt szívvel.                                   

           Nem baj, ha valaki mesterére talál. A mester lehet ember is, Angyal is, Szellemi Vezető is, magasan fejlett Lény is. Sokak lehetnek mestereink. És az is igaz, hogy mindenkitől tud tanulni az, aki tanulni vágyik. Ami szerintem nem a megfelelő hozzáállás, hogy hagyják magukat az emberek fanatizálni. Erre aztán nincs semmi szükség, hisz mint már említettem, a tudás ott van mindenkiben, mert maga a Teremtő alkot mindannyiunkat. Téves elképzelés, hogy bizonyos emberek fontosabbak, vagy magasabb rendűek, mint mi. Isten előtt mind egyenrangúak vagyunk. Az Ő szemében nincsenek alá és fölé rendelt viszonyok, kizárólag mellé rendelt dolgok létezhetnek. Miért? Mert hogy nézne ki, ha a lábam a fülem fölé akarná magát rendelni? Mindannyian egyediek és egyformán fontosak vagyunk, mindannyian képesek vagyunk tudni mindent, hisz az Istennel bennünk a mindentudás lehetősége. Képesek vagyunk-e megnyílni ez a tudás előtt, befogadni és életünkbe beépíteni azt, ez itt a kérdés. Mi mindannyian alkotjuk az az egészt, ami maga a Teremtő, maga az Isten. Nincs szükség közvetítőkre. Megszoktuk a birkaságot. Eddig az egyház mondta meg miben szabad hinnünk, csak a papokon keresztül kommunikálhattunk a Mindenhatóval, a papok állították fel a szabályokat. Most, hogy már vallási türelem van, és abban hihetünk, amiben tényleg akarunk, ahelyett, hogy megpróbálnánk felfedezni önnön nagyszerűségünket, önnön szabadságunkat, kapcsolatunkat egy csodálatos Teremtővel, aki nem büntet, de mindig igazságos, inkább elmenekülünk a feladat elől , és valamiféle vallási csoport irányelvei szerint akarunk „bégetni”. Vannak elegen, válogatni lehet. Ki mit szeret, lehet valaki Krisna hívő, Buddhista, Jehovista és sorolhatnám.                                                

           Az én véleményem az, hogy mindenkinek saját magában érdemes megkeresnie ezeket a dolgokat, mert minden ilyen kinyilatkoztatás, minden ilyen élmény annyira egyedi, annyira személyes, hogy nem is lehet belegyömöszölni holmi dogmákba. Rengeteg vallásból tetszenek dolgok, mert ezeket én is átéltem, el tudom fogadni igazságnak. Ami meg ellenkezik saját belső élményeimmel, azokat nem fogadom el. Ennyi ez az egész. Nincs szükségem semmilyen közösségre, hogy Istennel személyes kapcsolatom legyen. Közvetítőkre meg pláne nem, hisz ott van bennem a Mennyország és a Pokol is, épp mit szeretnék megélni. Nem ítélem el a közösségeket, mindenki azt teszi, ami neki a legjobb, ez így van rendjén. Arra hívom itt fel a figyelmet, hogy azért, mert valaki annyira magasztalja magát, és annyi embert von hatása alá, még nem biztos, hogy csak az igaz, amit ő mond. Nem véletlen a használati utasítás, amit az oldalra írtam. Nem várom el senkitől, hogy higgyen nekem. Csupán az, hogy esetleg valakinek segítek személyes fejlődésében azzal, hogy figyelmébe ajánlok átgondolandó témákat, már bőven elég nekem.                                                                       

           Ha valakinek van önbecsülése, önmagában bízik, az nagyon fontos. Persze az is, ha hisz önmagában, bár itt pontosabb, ha az őt alkotó Teremtőben hisz, és abban, hogy minden úgy történik, ahogy spirituális fejlődése szempontjából az a legjobb. Ismétlem önmagam, pont azért, mert a működési elv oly egyszerű, hogy az tényleg nagyszerű. Szeretjük sokan agyonbonyolítani, kicsavarni a dolgokat, könyvtárnyi anyagokat filozofálni, pedig az élet egyszerű. Mindannyian nagyszerűek vagyunk, a Teremtő megannyi arca, megannyi szemszög, amiből ugyanazt a csodát lehet szemlélni. Micsoda gazdagság! És ehhez képest akarják velünk elhitetni, hogy csak a pénz tesz gazdaggá, csak a pénz boldogít? Hát akkor hol az élet? Ami lényeges, hogy mindenkinek jó, ha van annyi önbizalma, hogy ne hagyja magát fanatizálni. Lehet egyet érteni nézőpontokkal, de alávetnünk magunkat nem kell semminek és senkinek. Igaz ez a párkapcsolatoktól a vallásig, mindenre.

22. A megbocsátásról

            Ismét egy nehéz téma, amiről beszélnünk kell. Mit jelent ez pontosan? Hogy a gyilkosnak bocsássak meg, aki megölte a gyermekem, miért? Persze sokszor nem ennyire durva a helyzet, mégsem akarunk megbocsátani. Vannak olyan emberek, akik még csak ki sem képesek mondani azt a szót, hogy bocsánat. Ellenben ne feledkezzünk meg azokról sem, akik egész életüket úgy élik, hogy nem akarnak senkinek sem ártani és ettől állandóan görcsben vannak, folyamatosan elnézést kérnek, már jóformán azért is, hogy merik a levegőt használni. Ezek végletek, egyik sem feltételez tudatosságot. Mire jó mégis ez az egész?                                                                                    

           Gondoljuk csak végig, mi történik akkor, amikor valaki megbánt minket. Tett egy olyan dolgot, amitől mi rosszul érezzük magunkat, akár fizikailag, akár lelkileg, esetleg mindkettő. Ilyenkor a szívünkben haragot érzünk, de megtenném én is vele, tapasztalja csak meg tettei következményeit, legyen neki is olyan rossz, mint nekem, sőt durvábban is szoktunk átkozódni. Erre semmi szükség. Előfordul olyan is, hogy annyira megkeserítik egymás életét még közeli hozzátartozók is, hogy évekig nem beszélnek. Biztos, hogy jó ez? Miért helyez akkor a hangsúlyt Jézus a megbocsátásra, persze nagyon rafinált, amit mond: „Bocsásd meg az én vétkeimet, miként én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek.” Hogy is van ez? Úgy bocsáss meg nekem, ahogyan én képes vagyok a többieknek megbocsátani? Vagyis ha erre nem vagyok képes, akkor legyen nekem is olyan rossz, mint nekik, ha meg képes vagyok rá, akkor majd nekem is megbocsáttatik? Bizony ám. Ide vág az az intelem is, hogy csak azt kívánd másnak, amit magadnak is kívánnál. Akármilyen furcsa, ebből következik bizony az is, hogy „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Gondoljuk csak végig. Ha én azt kívánom másnak, hogy szembesüljön nagyon keményen tettei következményeivel, az fog történni, amit már a tudatalattiról írtam, amit kimondunk, azt magára veszi, mert egyek vagyunk. Ez egy kívánság saját magunk felé. Amikor átkozódunk, akkor is magunknak kívánunk rosszat, nem véletlen, hogy azt mondják, minden átok visszaüt.                                                                                                                     

            Térjünk a lényegre. Mi történik, amikor valakire haragszunk? Mi rosszul érezzük magunkat, folyamatosan rágódunk, elvágjuk a jó dolgokat magunktól, mert csak azon idegeskedünk, hogy a másiknak legyen már rossz, ha egyszer olyan gonosz volt velem. Megfosztjuk magunkat az élet élvezeteitől, örülni sem tudunk igazán, mert csak mérgezzük magunkat. És amit már írtam, közben mi magunkat átkozzuk. Ha észrevettük, ez a másik fél számára sokszor nem is érezhető, észre sem vehető, éli az életét, mint ha misem történt volna. Szóval, azzal senkinek sem ártunk, hogy haragszunk rá, nem is érinti meg, sőt, még csak nem is fog hamarabb szembesülni saját tetteinek következményeivel, mint az számára szükséges. Ne feledjük, végigélheti az egész életét gonoszan, úgy, hogy másoknak szenvedést okoz, míg ő él „mint Marci, hevesen”. Aztán amikor eljött az idő, majd szembesül. De kik vagyunk mi, hogy meg akarjuk határozni, mások fejlődési tempóját?...              

           Tehát egyszerűbb, ha megbocsátunk. mi történik ekkor? Kilépünk ebből a bűvös önemésztő körből és friss levegőhöz juthatunk, megújulhatunk, élvezhetjük az életet. Ráeszmélhetünk két alapvetően fontos dologra a megbocsátáson kívül, az elfogadásra és az egyéni feladatra. Elfogadjuk, hogy a másik olyan amilyen, hiszen mi is olyanok vagyunk, amilyenek, minden értelemben. Tévedés ne essék, nem kell a szörnyű tettet meg nem történtnek venni. Csak amit tett, annak következményeivel, majd szembesül függetlenül attól, hogy mi ezt akarjuk vagy sem, siettetjük-e, vagy sem. A megbocsátás lényege annyi, hogy a benne lakozó Isteni szikrát meglátjuk, annak megbocsátunk, szabadon engedjük és magunknak is megbocsátunk, szabadon engedve magunkat.            

           Miért bocsássunk meg magunknak, ha egyszer mi vagyunk a sértett fél? Egyszerűen azért, mert mint azt fentebb írtam, semmi nem történhet velünk a mi beleegyezésünk nélkül, vagyis mi ezt a viselkedést kiváltottuk a másikból, mert szembesülni akartunk ezzel. Ez a feladatunk, hogy mit csinálunk egy ilyen helyzetben. Ez akkor is így van, ha nagyon súlyos dolog történt. Bizony, meg kell tanulnunk elengedni. Talán itt érdemes ezt is megemlíteni. Hogy állt Jób dolgokhoz? Ő volt az a Bibliában, akit úgy megkínzott az Ördög, hogy mindenét elvette, a családját is, a barátait is, még az egészségét is, csak az életét hagyta meg, a többi maga volt a Pokol és a nyomor. Mégis azt mondta Jób, az Isten adta, az Isten elvette, áldott legyen az Ő neve. Még így sem volt hajlandó feladni mély hitét, még így is bízott az őt megalkotó Teremtőben annyira, hogy az Ördög végül feladta. Mi lett a következmény? Mindent többszörösen visszakapott Jób. Jó, ha tudjuk, hogy az életünk az Istené, nem csak mert Ő teremtette, hanem mert Ő alkot minket. Egyek vagyunk. Ha viszont egyek vagyunk, akkor saját magával szúr ki időnként a Teremtő nem? Inkább úgy fogalmaznék, hogy az ok és okozat, az adok és kapok mindig működik, hogy az élmény teljes legyen. Ha valamire emlékezni szeretnénk, akkor bizonyára emlékeztetőt fogunk magunknak hagyni. Ha még mindig nem sikerült, akkor erősebb jelet fogunk elhelyezni, ha még mindig kevés, akkor megint keményebben figyelmeztetjük magunkat, hogy jusson már eszünkbe az a valami. Bizony ezeket a figyelmeztetőket nem csak az anyagi világban helyezzük el, hanem bizony szellemi szinten is. Máshogyan az Egység segítségével szólunk egy erre alkalmas embertársunknak, vagy természeti jelenségnek, hogy legyen oly jó, és figyelmeztessen már minket arra, amire emlékezni szeretnénk. Ilyenkor jöhet az, hogy valaki egy durva figyelmeztetés alkalmával megbánt minket. Ezért kell magunknak is megbocsátani, hogy most már tudom, megtanultam a leckét, sőt bocsánatot kérhetünk a minket megbántótól, mert felhasználtuk arra, hogy valami rosszat tegyen velünk.                                                                                   

           Ezek után helyreáll a rend, csak tényleg nem árt, ha rájövünk, mit kellett megtanulnunk. Ha nincs már ember, vagy természeti jelenség, aki figyelmeztessen minket, akkor jönnek a betegségek és a balesetek. Most gondolhatjuk azt, hogy de hát szóból ért az ember. Valóban?                                          

           Gondolkodjunk el a fentieken, annak tükrében is, hogy minél jobban fáj és tiltakozunk, talán annál jobban belevágott a közepébe, a lényegébe, amit írtam.

21. A betegségek

            Miért vannak betegségek? Lehet őket utálni, meg irtózni tőlük, attól még lesznek. És fontos is, hogy legyenek. Aki tudatos, rögtön kiötölheti, miért lett épp az aktuális baja. Tévedés, ha azt hisszük, hogy egy nátha attól alakul ki, hogy nem öltöztünk fel rendesen. Felelőtlenek voltunk, ez inkább egy ok, egy figyelmeztetés. A nátha másik jelentése lehet az, hogy elegünk van a környezetünkből, magunkból, tele az orrunk a világgal. Minden betegségnek megvan a maga jelentése. Aki figyel ezekre, hamarabb áteshet a bajokon, még a rákból is kigyógyulhat.                        

           Van még egy rossz hírem, a balesetek sem véletlenek. A betegségek, és balesetek okozói minden esetben mi magunk vagyunk. Az a legfőbb ok, hogy valamit elnyomunk magunkban, nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róla, el akarunk menekülni egy feladat elől, stb. Rengeteg lehet az ok. Ilyenkor aztán mi történik? Elmegyünk az orvoshoz, aki majd felír mindenféle mérget, vegyszert, hogy a tünetet enyhítse, a betegséget „meggyógyítsa”. Igazából csak még lejjebb nyomja a kiváltó okot, aztán majd egy újabb betegség üti fel bennünk a fejét. Fiatal vagyok némileg, és van olyan kortársam, akit ahányszor csak meglátogattam Édesanyámat a rendelőjében, Ő doktornéni, mindig ott láttam. Mi lehet állandóan a baja egy fiatalnak? Mitől beteg ennyire? A szervezet, főleg amíg fiatal, annyi mindent kibír. Erre épül az egész orvostudomány, hogy a beadott mérgek ellenére is egész-séges akar lenni a szervezet és meggyógyítja önmagát.

            A másik kedvenc témám, amikor azt hallom, hogy idősek azon versenyeznek, ki szed több gyógyszert. Egyszerűen nevetséges. Ez is csak azt mutatja, hogy nem akarunk magunkba nézni, mert ott valami rettenetesen ijesztőt találhatunk, amit jobb elnyomni. Itt ismét előjön a mindennek ára van. Ki az egész-ségnek, ki a szenvedésnek az árát fizeti meg, mindenkinek szíve joga dönteni saját életéről. Egy biztos, aki segítséget keres, hogyan változtasson magán, az fog találni. Aki csak tünetei enyhítését akarja, az ahhoz fog segítséget kapni. Mindenki megkapja, amire vágyik. Hallottam egyszer, hogy azzal kapcsolatban, hogy kérj és megadatik, van egy jó és egy rossz hír: a jó hír az, hogy amit kérsz, megadatik. A rossz hír pedig az, hogy amit kérsz az megadatik. Jól gondoljuk meg, mit kérünk, mire vágyunk. Ha valakit érdekel, rakok ki könyvajánlót, érdemes szemezgetni. 

20. A férfi és női energiák

            Miért van az, hogy folyton keressük a boldogságot, mindig valaki másban? Miért gondoljuk azt, hogy csak valaki más tud minket eljuttatni a boldogság érzéséhez. Igazságtalannak tűnik, de nem is igaz, hogy csak másban lelhetjük örömünket. Tovább megyek és azt mondom, amíg másban keresünk bárminemű örömöt, boldogságot, addig nem fogjuk azt megtalálni. Gondoljunk csak bele, milyen tökéletesnek vagyunk megalkotva. Vannak bennünk olyan mirigyek, amik férfi- és vannak bennünk más mirigyek, mik női-nemihormonokat termelnek függetlenül nemünktől. Bennünk van mindkettő. Miért fontos ez? Mert önmagunkban is teljes egész vagyunk, vagy ahogy a görögök jellemezték a tökéletes régi embereket, androgűnök vagyunk. Tehát tökéletesek. Nem vagyunk rászorulva senkire ahhoz, hogy boldogságban éljünk. Csupán fel kell fedeznünk magunkban ezt a tökéletességet. Ez már önmagában akkora élmény, hogy igazán örülni fogunk, boldogok leszünk.            

           Egy másik vetület s fontos. Miért vonzódunk inkább azokhoz, akik párkapcsolatban élnek, mint azokhoz, akik egyedül vannak? Egyszerű. Aki párkapcsolatban él, abból sugárzik, főleg eleinte, a béke, az öröm, a kiegyensúlyozottság. Aki egyedül van és mástól várja ezeket, abból az sugárzik, hogy ezeknek az érzéseknek a híján van. Hogyan lehet vonzó egy olyan ember, aki boldogtalan, békétlen, nem leli egyensúlyát.  Megtalálhatjuk magunkban ezeket a csodás érzéseket, ha hajlandóak vagyunk befelé fordulni. Akkor függetlenül minden külső tényezőtől, elégedettek lehetünk, kiegyensúlyozottak, békések, boldogok, stb. A kulcs mindig bennünk van. Amikor kezelésre jön hozzám valaki, általában ilyen problémái vannak. Ezek a problémák sok esetben betegségekhez vezetnek. Mindig azt mondom, a boldog ember nem beteg.

19. Az anyagi szükségletekről

            Felteszik sokan a kérdést, akik érdeklődnek a spiritualitás iránt, hogy az, aki ezzel foglalkozik és szükségképpen az életét ennek áldozza, vajon muszáj, hogy szegény legyen? Egyáltalán nincs ilyenről szó. Kissé furcsa néha azt hallanom, hogy az életem a spiritualitásnak szentelem, megszabadultam minden anyagi javamtól, odaadtam a szegényeknek, most éhezem és könyöradományokból tartom fenn magam, de akkor is, én példát mutatok. Szép példa, mégis én azt mondom, hogy nem kötelező feladni mindenünket. Abban az estben célszerű, ha máshogyan képtelenek vagyunk megszabadulni az anyagi világ szorításából. Hogy ezt a szabadságot fenntartsuk, ha kell, legyünk szegények. Mégsem szükségszerű, hogy így legyen. A Teremtő Erő azokat a kívánságainkat teljesíti, amiket tiszta szívünkből kívánunk. Sokan azért tervezik be a gazdagságot életükbe, mert remélik, hogy annak ellenére képesek lesznek fejlődni, hogy dúskálnak az anyagi javakban. Gondoljunk csak bele, aki mindent megszerezhet az anyagi síkon, annak nagyon nehéz dolga van, ha spirituális úton szeretne járni, ahol az egyik alapvető dolog, hogy nem vágyunk az anyagi javakra, a birtoklásra, nem halmozzuk az anyagi dolgokat, tárgyakat, hanem teljes figyelmünket az anyagtalan energiákra irányítjuk. Nem külsőségekben keresgélünk, hanem a bennünk lévő igazságot kutatjuk. Egészen más világot tárunk fel, mint az anyagi sík.                             

            Ettől még jelen helyzetben fontos, hogy tudjuk, gondot visel ránk a Teremtő, hisz magára odafigyel. Erre is van egy mondás, miszerint az Égi Atya gondot visel az ég madaraira, hát miránk ne tenné? Bővebben, ha jól megnézzük, még a vírusokra, baktériumokra is figyel, nem is tehet másképp, hisz Ő alkotja ezeket az apró létformákat is. Hát ránk, aki annyira hasonlítunk Rá, pont ránk ne figyelne? Annyira figyel ránk, hogy képessé tett minket arra is, hogy élelem és víz nélkül is életben maradhassunk, ha igazán akarunk és hajlandóak vagyunk megnyílni magunk előtt, Ő előtte. Bizony, vannak akik Fénnyel táplálkoznak. Ez is mindenki számára elérhető. És akkor gondoljunk csak bele, Afrikában, Etiópiában gyermekek, felnőttek halnak meg az éhezéstől? Miért? Miért nem ébredünk fel, miért nem bízunk abban, aki teremtett, aki alkot minket, miért nem bízunk önmagunkban?                     

           Az én feladatom is, sokak között, hogy segítsek azoknak az embereknek ébredni, akik erre felkészültek, akik vágynak erre. A fentiekből azért az is következik, hogy aki kéri, hogy legyenek meg anyagi szükségletei, egy emberhez méltó életre, ha hiszi, hogy érdemes rá, ha bízik a leírtakban, akkor valószínűleg meg is kapja azt, amire szüksége van, amikre vágyik.

18. Az emberi viselkedésről

            A előző gondolatsort továbbfűzve, érdemes átbeszélnünk, hogy miért viselkednek úgy az emberek egymással, velünk, ahogy. Gondolom már mindenkinek volt olyan élményben része, hogy valakivel azonnal szeretetteljesen viselkedett, valakivel viszont minden ok nélkül ellenségesen. És olyan is volt bizonyára, hogy valaki velünk így, vagy úgy viselkedett. Miért is van ez? Mert mindenki úgy viselkedik és mindenkivel úgy viselkednek, amit kiváltunk egymásból, a másikból. Ha azt szeretnénk, hogy szeretettel forduljanak felénk, akkor nem az a megfelelő hozzáállás, hogy majd szeretettel fordulok más felé, ha ők szeretettel fordulnak felém. Ez nem így működik. Még akkor is fordulnak felénk szeretettel, ha erre várunk, miközben nem vesszük észre az ilyen közeledést. Van egy mondat, amit nagyon szeretek: „Adj Uram erőt ahhoz, hogy változtassak, amin tudok, adj Uram erőt ahhoz, hogy elviseljem, amin nem tudok, és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól!” Ha valaki eszerint a mondat szerint él, észreveszi, hogy problémáinak 95%-a egyszerűen eltűnik. Miért is? Mert ha úgy veszem észre, hogy a világ kegyetlen és rossz, akkor érdemes azon elgondolkodnom, miért csak ezekre a dolgokra vagyok fogékony? Mit is akarok megélni? Azt, hogy szeretettel viszonyulnak felém az emberek? Akkor mit kell tennem? Egyszerű. Ezt a viselkedést kell kiváltanom embertársaimból. Ennek legegyszerűbb módja, ha rájövök, hogy én egy szerethető ember vagyok, hiszen én szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Amikor ez megtisztít, majd akkor észreveszem, hogy jé, egyre kedvesebbek velem az emberek. Ha a világot szépnek akarjuk látni, akkor nyissuk meg szívünket a szépségek iránt. Rögtön észre fogjuk venni, hogy ott épp nyílik egy virág, hogy illatos levegőt hord felém a langyos nyári szellő, vagy milyen kedvesen mosolyog az a kisbaba, akár csak az anyjára. Akkor megnyílunk a szépségek befogadására.          

            Sose ostorozzuk magunkat, hogy még ezt vagy azt el akarom élni. Igen, azokat a dolgokat el akarom érni, de menni, fog, hisz már mekkora utat megtettem. Amíg ostorozzuk magunkat, addig a világ is ostorozni fog minket, hisz ezt várjuk. Jusson eszünkbe, hogy ami bent, az kint. Ha majd megéli mindenki az egység csodálatos érzését, élményét, akkor tudni fogja, hogy mivel mind Egyek vagyunk, ezért mindenki önnön gondolataink kivetülése, egy virtuális világban élünk. Ha rosszat látunk, akkor azt magunkban kell keresnünk, lehet, hogy csak megmutatjuk magunknak, hogy van választásunk. Ha valaki valami olyat tapasztal, ami szörnyen kellemetlen, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy bizony a rossz is bennünk van, szuper, hogy megmutatta az élet, vagyis megmutattuk magunknak, ez azért van, mert így tudunk választani. Oktalanság azt gondolni, hogy a rossztól el kell fordulni, mert annyira jók akarunk lenni, hogy a belőlünk feljövő rossz, kellemetlen érzéseket, indulatokat el kell fojtani, mert a szeretet útján járunk. Ez nem így működik. A feljövő rossz érzéseket és indulatokat bizony üdvözölni kell, örülni nekik, hogy megmutatták magukat. Tudjuk azt, hogy ezek is részeink, színesítik egyéniségünket, és mindemellett én ezt és ezt választom. Amitől elfordulnunk, azt lenyomjuk tudatalattinkba, és betegségekként jöhet fel a sok elnyomott lenyelt rossz dolog. Vagyis amiket rossznak érzünk jelenlegi szemszögünkből. Semmit sem szabad elnyomnunk. Aztán csodálkozhatunk, miért kell annyi szörnyűséget megélnünk, betegségekben szenvednünk. Ez így nem tudatosság. Nem véletlen a mondás: „Ismerd meg önmagad!” Ha ezt teszed, akkor megbékélsz önmagaddal, tudod, hogy minden a te saját részed, ott van benned, téged alkot, és ez jó is így. Hogy ezekkel együtt most ki mi felé fordítja tekintetét, figyelmét, minek ad energiát, az már mindenki szabad döntése, aminek persze megfizeti az árát és élvezheti áldását.                                                           

            És bizony mindenkivel úgy fog viselkedni a környezete, amilyen döntéseket hozott.  

17. A párkapcsolatról

            Előzőleg a szabadságnál nagyon szépen ecseteltem, hogy nem vágyunk más karjaiba, mégis ez egy ennél komplexebb téma, amit érdemes kifejteni. Tudjuk, észleljük, hogy a világ egyre gyorsul. Nem is tehet mást, egyre gyorsabban fejlődünk spirituálisan, még akkor is, ha sokszor pont attól esünk kétségbe, mennyire le van maradva az emberiség ezen a téren. A szellemi és tudati fejlődés most már nem csupán egyes beavatottak kiváltsága, hanem bizony már mindenki számára elérhető. Nem volt ez így még 100 éve. Azokat a dolgokat, amikről írok, ma már bárki átélheti, nem kell hozzá nagy varázslónak lenni. Ahogy gyorsul a fejlődésünk, úgy gyorsul a feladataink megoldása is. Régebben elég volt, hogy egy feladatot egy életen át oldjunk meg, ezt gyakran a párunk hozta, mutatta is, elég is volt, hogy egész életünkön át ezt tőle látva próbáljunk fejlődni. Sajnos még így sem sikerült megoldani sokszor ezt a picike egy szem feladatot sem, és életeken át visszakaptuk.

            Most a világvégéről beszélnek, ami természetesen nem így fog kinézni, nem lesz vége a világnak, csak valami új kezdődik majd, az viszont bizonyos, hogy úgy tudjuk elkezdeni ezt az új életet, ha lerendezzük jelen feladatainkat. Ezek ugyanis visszahúznának minket ebbe a régi sárba és nem engednék, hogy megéljünk valami sokkal magasztosabbat, boldogabbat, újabbat. Ahogy közeledik ez a pont, úgy sűrűsödnek teendőink. Ez bizony a párkapcsolatokra is igaz. Egy személy hoz bizonyos feladatot, feladatokat, amiket hamar megoldunk, már nincs tovább alapja a kapcsolatnak, tovább kellene lépni, el kellene engedni egymást, hogy új személyekkel új feladatokat teljesíthessünk, rövid az idő, haladni kéne. Félreértések elkerülésére ez pont nem azt jelenti, hogy egyik ágyból a másikba kellene bújni. Ez csak akkor jelenti azt, hogy a párunkat le kell cserélni, akár többször is, ha mindketten, vagy egyikünk képtelen arra, hogy ténylegesen megoldja az adott feladatot és túllépjen rajta. Amikor mindkét fél hajlandó magán dolgozni, a saját fejlődésének útján járni, még mindig vezethet másik irányokba, ami szintén az elengedéshez vezet, de van olyan eset is, amikor egy irányba fejlődünk, hasonló tempóban. És van még egy nagyon fontos dolog, hogy ha nem a párunktól várjuk el, hogy a feladatainkat hozza, hanem képesek vagyunk önállóan, szabadon fejlődni, akkor szintén van létjogosultsága egy egész életen, vagy több életen át tartó szerelemnek. Fontos, hogy ne kössük meg a másikat, vagy magunkat. Éljük ki a szabadságot belül, teljes egészében. A feladatokat hozhatják más emberek is a környezetünkben, nem kötelező párunknak, és nem kötelező párunkká tennünk azt, aki a feladatot mutatja.

            A lényeg, hogy fogadjuk el magunkat olyannak amilyenek vagyunk, akkor is, ha még sokat szeretnénk fejlődni, mert nem lehet alapja a megtett fejlődés az önmagunk iránt, a bennünket alkotó Teremtő iránt érzett Szeretetünknek. Ez oda vezet, hogy „szeresd magad, mint felebarátodat”, vagyis mást sem tudunk jobban szeretni és elfogadni, mint magunkat. Téves azt képzelni, hogy dehogy nem, hát én tudom, hogy a párom az életemnél is jobban szeretem. Sajnos ez azt jelenti, hogy jobban akarok rajta uralkodni, jobban akarom birtokolni, még az életem árán is az enyém kell, hogy legyen és maradjon. Ez szeretetérzésben jöhet ki, de bizony ez nem a tiszta forma. Amikor képesek vagyunk elfogadni önmagunkat minden hibánkkal együtt és szeretni magunkban a sötét dolgokat is, akkor el tudjuk majd fogadni embertársainkat is, hisz látni fogjuk, bennük is ugyanazok a sötét és fényes energiák keringenek, mint bennünk. Meg fogjuk érteni, hogy mindenki tükröt tart elénk, még akkor is, ha nehéz belenézni ebbe a tükörbe. Bizony bennünk is ott az agresszív tömeggyilkos és ott van Jézus is, a maga tiszta szeretetével és Fényével. Nem az a kérdés, hogy mi van bennünk, hanem az, hogy mit választunk, mit akarunk ebből kiélni. Ez fejleszthet, vagy korlátozhat mindenkit.                                                                                                                              

            Ettől még senki nem kényszerít senkit arra, hogy egy működő-képtelen párkapcsolatot fenntartson, csak segít, hogy megértsük egymást. És abban is segít, hogy megtaláljuk az értékeket egymásban és tisztán fel tudjuk mérni, van-e létjogosultsága az együttélésnek egy bizonyos emberrel, vagy nincs.                                                                                                                                        

            Sokszor gondoltam úgy, hogy életem során eddig mindig rosszul választottam. Most már tudom, hogy ez nem egészen így van, még ha így is tűnik. Akit választottam, azzal pont az volt a feladatom, hogy megéljem azokat a kínokat, amiket megéltem, pont a fejlődésem szolgálatában történhetett mindez. Amikor viszont eljutottam, hogy szeressem és becsüljem magam, akkor már nem mentem bele akármilyen kapcsolatba, tudtam, a legjobbat érdemlem, nekem a legjobb jár. Ez nem egyezik azzal, hogy a herceget várnám a fehér lovon. A jelenlegi fejlődési szintemhez mérten a legjobbat vártam. Mint ahogy eddig is. Tudom, addig maradhatunk együtt, amíg fejlődésünket ez segíti, vagy amíg ez kellemes mindkettőnknek. Egy biztos, célravezető, ha nem várjuk el a másiktól, hogy fejlődjön, mert ha ő fejlődik, akkor majd én is. Ezt senkitől ne várjuk. Majd ha jobb lesz a világ, én is jobb leszek. Ez bizony fordítva működik. Ha én jobbá válok, észreveszem, hogy a világ jobbá vált körülöttem.

16. A szabadság

            Úgy érzem, most már eljuthatunk ehhez a kérdéshez is. Mi az a szabadság, hol kell keresni, hogyan kell átélni?                                                                                                                        

            Mai világunkban, amikor rá akar minket kényszeríteni a vezető hatalom arra, hogy fizikai testünkbe zárjuk magas szellemi tudatunkat, ez az egyik legfontosabb dolog, ahol meg akarnak minket kötni. Érdemes elgondolkodni, miért van annyi válás, miért van annyi drogos, alkoholista, miért mérgezik magukat annyian mindenféle szörnyűséggel. Mi hiányzik nekik? Miért vannak úgy nekikeseredve, hogy inkább az öngyilkosság valamilyen lassabb formáját keresik, ha már egyszer erőtlenek ahhoz, hogy hamar végezzenek magukkal, vagy azért annyira nem látják tragikusnak a helyzetüket, hogy rögtön drasztikusan véget vessenek neki. Annyira azért mégis szorongató, hogy valahogy el kell bódítsák magukat.                                                                                                       

           Ez természetes, hiszen alapvető igényünk a szabadság. Mindig vágyik rá az ember, annyira, hogy nem képes a Földön megmaradni, repülni vágyik. Az egész emberi lét arról szól, hogy megpróbáljuk a korlátainkat áttörni, hogy a szabadság állapotába érhessünk. Gondoljunk csak a sportolókra, ők is le akarják dönteni a fizikai teljesítőképesség határait, az extrém sportokat űzőkről nem is beszélve, akik az adrenalin szint őrületes megemelkedését élvezik, ahogyan mások a drogokat, vagy az alkoholt. Mégis csak pillanatokra élik át a szabadság illúzióját, aztán megint visszasüppednek a szürke hétköznapokba, és csak a vágyakozás marad, a várakozás az újabb bódult állapot elérésére, az önkívületi élmény ismétlésére. Persze minden ilyen dolognak nagy az ára. Ismerjük a káros hatásokat, fölösleges most itt leírnom. Még az adrenalin hajszolók is szembesülnek azzal az érzéssel, amikor a szervezetük elkezdi lebontani az adrenalint, ami szédüléssel, hányingerrel, rosszulléttel jár.     

           Nem lenne jobb valami tartósabb megoldás arra, hogy szabadok legyünk? És egyértelmű, hogy a nagy hajszolás azért van, mert csak a szabadság illúzióját adja és nem magát a szabadságot. Mindenki érzi magában, hogy sokkal több lakozik benne, mint amit ki tud élni, érzi, hogy valami nagy dolog rejlik valahol mélyen benne. Érdekes, hogy ilyenkor azt érzi benne van, mégis külsőségekben próbálja aztán megélni. Van akit aztán annyira nyomaszt önnön „nagyszerűsége” azért írtam így , mert természetesen nem így éli meg, mégis ezt érzi, hogy aztán alkoholba, meg egyéb ilyen dolgokba fojtja, mivel kiélni nem képes, valahogy mégis elviselhetővé kell tennie. Ez akkor is igaz, amikor párkapcsolatban élünk. Érezzük, hogy láncokkal vagyunk megkötözve, pedig annyi élmény várhatna még ránk, más férfiakkal, nőkkel, de ha a párom másra mer nézni, akkor meg tudnám fojtani mindkettőt, mégis hogyan képzelik? Mindez hova vezet, súlyos helyzetekben verekedéshez, elüldözzük magunk mellől a szeretett párt, vagy a legdurvább esetekben az ilyen indulatok hajtják a féltésből elkövetett erőszak és gyilkosság elkövetőit, akik legalább akkora áldozatok, mint akit lemészároltak. És mindez miért? Egy szabadságnak nevezett dologért, amit nem találunk, hiába keressük. Azért itt megjegyzem, hogy nem is nagyon érdeke a vezetésnek, hogy megtaláljuk, mert a szabad ember nem korlátozható, irányíthatatlan.                                                                                 

           Térjünk most már végre a lényegre. Gondolom sokan eljutottunk ezek után odáig, hogy ami bennünk van, azt magunkban is kell keresnünk, és megélnünk. Úgy vélem, hiábavaló a személyes példa, ezt mindenki maga élje át, aki kíváncsi rá, mert ez az egyik legszubjektívebb, legcsodálatosabb élmény. Sok korlátot le kell döntenünk magunkban ahhoz, hogy átélhessük, és minél több korlátot döntünk le, annál felemelőbb és fantasztikusabb lesz az élmény, amit leírni igazán lehetetlen, de egy biztos, aki csak bódítja magát, a töredékét nem élheti át ennek a csodának. Akkor igazán átélhetjük az egységet nem csak Istennel, a Teremtővel, hanem embertársainkkal, sőt az összes élővel is. Aztán oda vetíthetjük tudatunkat, ahová csak szeretnénk, felfedezhetünk más bolygókat, más létformákat, átélhetjük a lebegést, egyszóval A Szabadságot. Lehet, hogy egyelőre tudati szinten, de már ez is akkora élmény, hogy nem cserélnénk el az alkohol vagy más drog adta bódulatra. Semmi mást nem kell tenni érte, csak leülni, ellazulni, ki milyen módszerrel szeret, és befelé fordulni, azt kérni, hogy megéljük a szabadságot. Amit kérünk, az megvalósul, ez meg biztosan megvan mindenki élettervében, hisz ez alapvető jogunk és szükségletünk. Ettől kezdve feltárulnak előttünk azok az információk is, amikre szükségünk van. Megértjük, hogy fontos a tudatosodás, mert az vezet el az akadályok lebontásához, és ez esetben a fent említett egyre hatalmasabb élményekig.                           

            Talán ennek átélése oda is elvezet minket, hogy átérezzük, ez tényleg mindenkinek joga és természete. A fő az lenne, hogy ezek után hagyjunk mindenkit, hogy a saját szabadságát megélje, ne akarjunk korlátozni senkit. Ezek után rájövünk, hogy nem fojtogató egy párkapcsolat, mert az igazi szabadságot nem veszélyezteti, nem fogunk annyira vonzódni, hogy testileg keressük mások karjaiban a szabadságot, hanem szabadon fogjuk azt a társat nap mint nap, percről percre választani, aki igazán méltó hozzánk.

15. A fizikai test és a szellem

            Ha azt kérdezem ki vagy te? Biztos az a válasz jönne, hogy egy emberi lény, XY a nevem. Véletlenül sem válaszolna senki úgy, hogy „Vagyok aki vagyok.” Azt sem nagyon hallanám, hogy Fény vagyok, aki itt, ezen a Létsíkon a Föld nevű bolygón jár. Ez, amit rajtam látsz csak egy burok, ami ahhoz kell, hogy a többiek érzékelhessenek. Bizony, úgy vettem észre, hogy az emberek nagy többsége teljesen abban a hitben ringatja magát, hogy ő a fizikai megnyilvánulása. A lélek? Az van, azt hallottam nem hal meg, de én igazából ez a fizikai test vagyok. Ezért keserednek úgy el, ha meghal valaki a környezetükben. Tévednek. Mi nem a fizikai testünk vagyunk. Nézzen mindenki nyugodtan magába, keresse a válaszokat.                                                                                                                

            Ami még ilyenkor előjön, hogy mindenki külön egyéniség, ezt is tanítják nekünk. Miért? Mert aki külön áll, az egyedül van, az sebezhető, de beterelhető egy csoportba, ami megvédi. De azért el-elhangzik, hogy még egy közösségben is, még egy tömegben is, mindig magányos leszel, mindig egyedül leszel. Egyébként sincs két egyforma levél, mindenki egyszeri és megismételhetetlen. Ez addig nagyon szép, amíg az ember azzal legyezgetheti az egóját, hogy ő is milyen különleges. Nem is baj, hisz valóban mind különlegesek vagyunk. Attól még, hogy egy nagy Egész, az Egység részei vagyunk, még mindannyian egy különleges keveréke vagyunk a tökéletességnek, ami valóban megismételhetetlen. De sosem vagyunk egyedül. Az, aki a Teremtő Szeretet része, azé az Energiáé, ami mindent alkot, az rájön, hogy sosincs egyedül. Ez csodálatos biztonságérzetet ad. A magány rossz érzés, de feloldható, az Egység megtapasztalásával.                                                                                   

             Az is olyan furcsa, hogy mindenki teljesen különállónak tartja magát. Nem keveredik senki senkivel, leszámítva a szexet. Akkor is csak a testnedveink keverednek, mi megmaradunk különállónak. Az én vágyam mindig az volt, hogy az energiáink keveredjenek. Meg is éreztem egy szimpla baráti, mégis őszinte ölelésben, hogy szívünkön keresztül elindul valami csodálatos érzés, ami átfolyik egyikünkből a másikunkba oda és vissza. Ez nagyszerű, megemelő volt számomra. És igaz, hiszen minden energia így áramlik közöttünk. Szerintem sokkal fontosabb, hogy egység legyünk, mint kétség, vagy sokság. Tudom, hogy az elkülönülés ennek a Létsíknak már eléggé sajátja, mégis amit meg érdemes élnünk, az az egység, a szeretet, mely köztünk és bennünk áramlik. Ami még zavaró, hogy teljesen úgy állítják be sokan, az Isten, az Angyalok is fent vannak a Mennyben, vannak szellemi kísérők és Ők mind mind külön vannak tőlünk. Ez nem így működik. Nem a különállást kéne jelen esetben sem erősíteni, hanem pont az egység érzést. Egy saját példával tudok itt élni: egyik alkalommal meditálok, kérem Jézust, szóljon hozzám, beszélgessünk, mint annak előtte már tettük oly sokszor. Nem történik semmi, hát ismét kérem, Jézusom jelenj már meg. Ekkor valami fényes, de beletekintve egy sötét lény jelent meg. Gondoltam Ő biztos nem a várt személy, jól van, akkor jöjjön Anyácska, el sem tudom mondani, milyen ijesztő sötét energiájú lény jött, ekkor megijedtem, kértem az Atyát, hát jöjjön Ő, ekkor valami gyenge fény kezdett el derengeni, de nem a megszokott erős Fehér Fénnyel világító Lény. Gondolkodtam, mi lehet a hiba. Jött egy sugallat, hogy miért kívül keresem Őket? Ekkor befelé fordultam teljesen, magamba néztem, és láttam a Mindenségben kavargó arany-fehér Fényt áradni. Egy voltam mindennel. Ekkor kértem, váljanak ki belőlem, és ott álltak előttem fényesebben, tisztábban, mint valaha, az Atya, Anyácska és a Fiú. Olyan szeretet öntött el, mint azelőtt talán még soha. Így értettem meg, hogy minden bennem van, minden csak önmagam kivetülése. Nyilván, ez egy személyes élmény, ezért is ajánlom mindenkinek, hogy gyűjtsön személyes élményeket és keresse magában a mindenség titkait. Nem kell elhinni nekem semmit!                                  

              Miért vagyunk mégis mindannyian különbözőek? Ez is az Isten sokszínűségét dicséri. Minek hozzon létre egyforma dolgokat? Mire volna az jó? Semmi értelme. Oly gazdag ez az Energia, hogy mindig valami újat, valami kicsit, vagy merőben más keveréket ad ki magából. Ez a teremtés. Ezért nem értem meg azokat, akik mindenáron klónozni akarnak. Minek az egész? Pont az a megrendítően csodálatos, hogy bár ugyanannak a valaminek a részei vagyunk, mégis más és más tulajdonságok keverékei vagyunk. Nem véletlen, hogy a klónozás nem akar jól sikerülni. Teljesen ellentétes a teremtő elvekkel. Egy példa: a zenében az előadóművész sosem képes rá, hogy valamit kétszer ugyanúgy eljátsszon. Sokkal jobb ötlete támad minden egyes előadás alkalmával, amit szépen belecsempész a megszólaltatott műbe. Olyan ez, mint a fűszerezés a főzésnél. Most egy kicsit többet rakok bele ebből a fűszerből, de az még mindig ugyanaz az étel marad, csak az íz-hatás lesz egy picikét más. Ha ismerünk egypetéjű ikerpárokat, akkor is észrevehetjük, hogy van különbség kettejük közt, pedig a génállományuk azonos, a környezet is, ahol felnőnek, a hatások, mégis valami nem egyforma bennük. Véletlen lenne? Mint mindig, ez esetben sincsenek véletlenek.                             

             Mindezekből logikusan látszik, hogy nem sok értelme van azonosulni, azonosnak tekinteni magunkat fizikai testünkkel. Egy sokkal nagyobb, színesebb, csodálatosabb Egység részei vagyunk, mint az el merjük képzelni. Többet jelent felismerni és átélni ezeket az élményeket, mint amilyeneket a fizikai világ mutatni képes.

14. Tanulás, emlékezés

            Ez egy számomra kedves téma, nagyon örülök, hogy más is erre jutott, így kicsit bizonyítva látom azt, amire már gyermekkori gondolkodásaimban is jutottam. Ez pedig nem más, minthogy a tudás már rég, kezdettől fogva bennünk van, csak emlékeznünk kell rá, vagy itt ezeknek az itteni nevét is megtanuljuk. A legnagyobb tudás mindig is bennünk volt, viszont elég nehéz előhívni. Sokszor olyan magas szintről érkeznek információk, hogy képtelenség szavakba önteni. Megfogalmazva, annyira leegyszerűsödik, hogy abszolút nem tükrözi azt a fantasztikusan nagy energiát, azt a katarzist, boldogságot, Szeretetet, amivel jött, amivel együtt járt a megélése. Ilyenkor kicsit csalódott szoktam lenni, hogy milyen szegényesek a nyelvi kifejezőeszközeink. Viszont tudom, hogy ezen a Létsíkon ez pont elegendő, sokszor még sok is.                                                             

            Szóval sejtszinten, atomszinten minden információ bennünk van. Megélhetjük úgy is, hogy lehívjuk az Akasha- Krónikából, vagy egy Angyal hozza el nekünk, mindegy, hisz mind Egy. Vagyis hogyne lenne bennünk minden tudás, amikor Egyek vagyunk a Teremtő Energiával? Ő aztán tartalmaz mindent.                                                                                                                                

            Ami itt még fontos, hogy amire nem fókuszálunk, arról nem is kapunk információt, vagy csak ritkán. Alaphelyzetben, mi is érdekel minket? Hogy szerezzek több pénzt, hogy legyek csinosabb, kívánatosabb, hogyan teremtsem meg gyermekeimnek a megfelelő környezetet, hogyan legyek szabad, ilyesmik. Mivel ezek vannak fókuszban, ezekről kapunk információkat. A Világegyetem működése például kevés embert izgat. Vagy az energiaáramlás, vagy a Létsíkok, vagy a kapcsolat idegen civilizációkkal. Akiket ezek is érdekelnek, vagy az űrhajók hajtóműszerkezetei, azok azokról a dolgokról is kapnak információt, a többiek meg csak néznek meglepődve, hogy eddig ezekre nem is gondoltak. Amikor egy tudós felfedez valamit, bizony nem a fizikai agya termeli ki a megoldást, bizony információt kap egy olyan Forrásból, aminek a létezését nem is tudja felfogni.                                          

              Mi emberek nem azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Persze az iskolákban nem ezt mondták. Mi azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk rá, kik is vagyunk igazából. Emlékezzünk arra, hogy a Teremtő Forrás részei vagyunk, egy szupercsodálatos Energia részei, olyan lények, akik előtt nincsenek akadályok. Mégis azt tapasztalom, hogy az emberek bezárják magukat fizikai testükbe, és nem törődnek a felsőbbrendű Tudással, aztán csodálkoznak, hogy nem is értik, mi folyik körülöttük.

13. Beavatkozás

            Mit jelent ez a szó? Sokan sokféleképpen értelmezik, ki szigorúbban vesz, ki lazábban. Ettől ez még egy lényeges dolog, a felelősséggel van szoros kapcsolatban. Mit is jelent valójában? Annyit, hogy valaki belenyúl valaki életébe, anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna. Többen vannak, akik ezt nem értik, hogy ha egyszer segítő szándékkal fordulok mások felé, mindenben a szeretet vezet, miért ne adhatnám át azokat az információkat az illetőnek, amik megjelennek a fejemben. Pláne úgy, hogy tudom, ezzel segíthetnék neki, terelhetném a jó irányba, kezem nyújtanám neki, hogy kihúzzam élete gödréből. Most akkor ez miért rossz? Mondják, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ez sem véletlen. Sokszor az emberek nem akarják megoldani a problémáikat, mert sokkal könnyebb mindenki mást hibáztatni, mint szembenézni azzal, hogy életünket mi irányítjuk és semmi sem történik velünk a beleegyezésünk nélkül. Van, hogy a problémás személy nem változtatni akar, csak elpanaszolni a baját, csak arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa, érezze az együttérzést. Még nem áll készen arra, hogy tegyen is valamit saját érdekében. Van aki úgy tesz, mintha tenni akarna, igazából abszolút elzárkózik minden ilyen dologtól. Ha valaki konkrétan segítséget kér tőlünk, akkor szabad némi információt neki átadnunk, mindig szem előtt tartva, hogy mindenkinek a maga baja a legnagyobb. Ha mégsem így járunk el, és megoldunk egy helyzetet, vagyis elvesszük valaki feladatát, akkor egyszerűen csak az fog történni, hogy az illető megteremti magának ismét a helyzetet, csak sokkal erőteljesebben, mi pedig megtapasztaljuk azt a kétségbeesést, amit a másiknak kellett, ugyanazt a kilátástalanságot. Ez nem baj, vagy ne tekintsük rossznak, inkább okuljunk az esetből.

12. Ki jár jól az úton

            Ez egy nevetséges kérdés, mert a válasz csak az lehet, hogy mindenki. Erre van egy jó példa, akkor szoktam elmondani, amikor valaki arra panaszkodik, hogy az ismerőse olyan lassan halad, ő már elérte ezt meg ezt, de ez az ismerőse, vagy rokona, mindig visszahúzza azzal, hogy képtelen a fejlődésre. Vagy valakin azt látom, hogy visszaesett a fejlődésben, pedig már nagyon jól haladt. A példa a következő: el lehet jutni Győrből Budapestre autópályán is gyors autóval, nyilván jelen helyzetben ez a legrövidebb és legsebesebb út. És el lehet jutni Los Angelesen keresztül is, csónakkal, meg gyalog, meg persze mindenféle cikk-cakkban is. Kik vagyunk mi, hogy valakit korlátozzunk abban, milyen úton, mekkora sebességgel találja meg a benne lakozó Istent? Mindenkinek szabad döntése és joga, hogy mennyi kerülőutat tesz, hány életen át keresi magában a nyilvánvalót.

          Igen, amikor egy fejlődő lélek azt tapasztalja, hogy ha neki sikerült, akkor másnak is sikerülhet, ha ő olyan csodákban részesülhet ezáltal, akkor más is részesüljön és ne sajnáltassa magát, ne dagonyázzon a sárban, ne fuldokoljon az anyagi világ szorításában, hát ő már tudja, meg is mutatja a helyes utat szívesen, de miért nem hallgat rá senki, vagy csak kevesen, azok sem eléggé? Ugyan már. Nem tudhatjuk, hogy kiben milyen lélek lakozik, kinek mire van szüksége ahhoz, hogy megtalálja önmagát.  

         Van aki úgy csinál, mintha nagyon lelkes kereső lenne, mindenfelé kutat, csak éppen nem talál mégsem semmit, pedig már az 1000. tanfolyamra jár, annyit tud, hogy Jézus is csak leshetne, mégsem jut semmire. Nem baj! Neki az a jó tempó, még valamire nem érett meg. Hiába magyarázzuk ilyenkor, hogy mit kellene tennie, a válasz általában az, hogy de én annyira csinálom, hát nem látszik? És sajnos nem látszik. Így van ez jól.

         Gondoljunk csak bele, olyan a világ mint a zene, mondhatni a világ maga a zene. A zene dallamokból, hangzatokból, ritmusból, meg rengeteg más dologból épül fel. Hát hogy lehet megalkotni egy hangzatot, ha nincs alsó, vagy középső hangja? Akkor hiányos lesz, nem lesz olyan, amilyennek szeretnénk. Kell bele minden egyes hang ahhoz, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell. Egy négyes hangzat nem épülhet 2, vagy 3 hangból, a nevében van, hogy 4 hang kell hozzá. Ne kényszerítsünk senkit, hogy ott legyen, ahol nem akar lenni, hogy olyan fejlődési szinten legyen, amire nincs kész.  

11. A teremtés és az idő

Ismét egy nagyon érdekes témához értünk. Amit megteremtünk, az mikor fog megvalósulni? Milyen időhatározókat használjunk, amikor teremtünk? Mondjuk jó-e az, ha azt mondom, szeretnék gazdag lenni? Azt tudom erre mondani, hogy bizony nincs idő, mint arról már beszéltünk. Így az, hogy a jövő héten, egyszer majd, holnap, kicsit később, ezek a kifejezések teljesen értelmetlenek, értelmezhetetlenek a Teremtő Erő számára. Ha azt mondjuk szeretnénk gazdagok lenni, itt nem is használtunk időhatározó, érzéseink szerint egyszer csak a jövő egy pontján. Ezzel azt erősítjük, hogy a vágyunk az időbeli távolság megtartása. Ahogy haladunk egy nem megjelölt pont felé, az úgy távolodik tőlünk. Pontosan olyan ez, mint amikor nézzük a sínpárt, hogy csak addig szeretnénk menni, amíg el nem érjük azt a pontot, ahol a kettő összeér. Tudjuk, hogy mivel a sínpár párhuzamos, ilyen pont nincs, csak optikai csalódás, hogy mégis látjuk. Ilyen ez, a nem meghatározott idő is. A legegyszerűbb az itt és most. Beszéljünk jelen időben, amikor valamit teremteni szeretnénk.               

            Ami még lényeges, hogy mindez csak az elme teremtéséről szólt, pedig teremteni szívvel lehet csak igazán. Amit szeretnénk, arra állítsuk át szívünket szeretetettel, hogy az a dolog már meg is történt. Legyünk hálásak az Istennek a sikeres teremtésért, legyünk boldogok, elégedettek, akkor is, ha még most nyomorúságos a helyzetünk. A hála, a köszönet, az elégedettség azok az érzések, amik aktiválják a párhuzamos dimenziókat, amik képesek átalakítani még akár a csillagállásokat is, hogy úgy történhessen minden, ahogy mi elképzeltük.                                                                         

            Mindez szép és jó, de van erre bizonyíték? Van. Csak épp nem szívesen kötik az orrunkra. Akit érdekelnek a bizonyítékok is, érdemes megkeresni a youtube-on a víz programozását, és ami számomra egy új dolog volt, egy olyan húgyhólyagdaganat-eltávolítást láthattam, ahol késnek a nyoma sem volt, csak pont a fent leírt módszernek, hogy elképzelték, a daganat nincs ott, és a daganat 2 perc 40 másodperc alatt eltűnt. Szkeptikusok mondhatják, hogy csak manipulált volt a videó, de elsősorban nem nekik írom ezeket a sorokat, hanem azoknak, akik a spirituális fejlődés útját szeretnék járni. A szkeptikusok nyugodtan tagadják ezeknek a dolgoknak a létezését. Nem az a lényeg, el tudjuk-e hinni, hogy működhetnek, hanem csupán fogadjuk el, hogy igen. Látjuk a rádióhullámokat? Nem. Mégis megszólal a rádióban az adás, ez nem hit kérdése, ahogy ezeknek a dolgoknak a létezése sem.                                                                                                            

            Sokan azt mondják, elfordult tőlük az Isten. Hát felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy mint azt leírtam már, az Isten alkot minket, ebből látszik, hogy bajosan fordulhat el magától, vagyis tőlünk. Mi persze érezhetjük így, minden jogunk megvan hozzá, csak ez annyit jelent, hogy a tudatosságnak igen csak híján vagyunk. Természetesen nem baj ez, akkor kicsit kellemetlenebb, ha valaki mindezek ellenére a tudatosság útján szeretne járni. Őneki még lesz dolga bőven, de ettől szép az élet, ettől izgalmas a fejlődés. Annyi csodálatos dologra ébredhetünk rá, hogy igazából nem érdemes kapkodni sem. Elég, ha járjuk az utat, és élvezünk minden elénk kerülő dolgot, legyen az kellemes, vagy elsőre tűnjön az kellemetlennek. A lényeg az utazás. Minden út az Isteni Egységhez vezet, így nem a cél a fontos, hanem maga az út.

10. A tudatos teremtés

            Hogyan is zajlik a teremtés, milyen szinteken? A teremtés három szinten zajlik. Egyszer van bennünk a tudatalatti, a tudatos és a tudat feletti énünk. Amikor mindhárom akarata egybecseng, akkor létrejön a teremtés.

            A tudatalattink tele van előző életeinkből hozott és jelen életünkben gyűjtött félelmeinkkel, azokkal a dolgokkal, amiket sokszor mondtak nekünk, legyenek ezek jók vagy rosszak. A tudatalatti minden adatot rögzít. Amit fontos róla tudni, hogy nem ismeri a tagadást, a nem kifejezést képtelen értelmezni, és nem tudja értelmezni azt, hogy én, te, ő. Vagyis ha azt mondjuk, hogy „nem vagyok hülye”, a tudatalatti azt fogja értelmezni, hogy „hülye vagyok”. Ha azt mondjuk, „de hájas, ronda az az ember”, akkor a tudatalattink azt fogja értelmezni, hogy „de hájas, ronda vagyok”. Rögtön érthetővé válik, miért mondja azt Jézus: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”. Gondoljunk csak bele, mi minden van a tudatalattinkban. Hányszor hallottunk már bizonyos reklámszövegeket, hányszor hallottuk már, hogy most élj, csak egy életed van, a pénz beszél, a kutya ugat, akinek nincs pénze, az értéktelen. Hányszor mondták tanítóink, szüleink, hogy értéktelenek vagyunk, majd akkor szeretnek, ha megcsináltuk a házinkat, meg buták vagyunk, stb. Ez mind ott van a tudatalattinkban. Amikor csak úgy egyszer-egyszer azt mondjuk magunknak, értékes vagyok, vajon a többivel szemben mit ér? Nem túl sokat igaz? Bele kerül az is, hogy a szeretet feltételhez kötött, holott az igaz Isteni Szeretet nem feltételhez kötött, teljesen tiszta és úgy fogad el és szeret minket a Teremtő, amilyenek vagyunk. Miért is? Mert minden Egy és minden Ő. Most hogy nézne ki, ha azt mondaná magának, hogy utállak? Viccesen hangzik, de belegondoltunk, hogy mi hányszor mondjuk ezt magunknak? Olyankor kit is ócsárolunk? Csupán magunkat, vagy rögtön az Istent is? Ugye nem is olyan vicces. „Ne káromold az Istent!”. Először érdemes kitakarítani az ebben az életben összegyűjtött hulladékot tudatalattinkból. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, még sokszor fel-feljönnek a negatív berögződések, de legalább érdemes megpróbálnunk. Mit is tegyünk? Kezdjük el magunkat dicsérni, és tegyük hozzá, töröljük a régi programot, mostantól becsülöm, tisztelem és szeretem magam. Visszaveszem teremtő erőmet. Csak pozitív kijelentéseket tegyünk önmagunkról, persze még jobb, ha másokról is csak ilyeneket mondunk, gondolunk, és ezek szerint cselekszünk.           

              A következő lépcső a tudatunk. Már le is vezettem, hogy tehetünk tudatosan tudatalattinkért. Ugyanígy tehetünk aztán a teremtő erőnkért is. Ha nem vagyunk elégedettek az élethelyzetünkkel, érdemes tudatosan rákoncentrálni, hogy minden ami történik velünk, az spirituális fejlődésünket segíti elő. Aztán irányítsuk gondolatainkat abba az irányba, amerre haladni szeretnénk. Próbáljuk ki, hogy meghagyjuk a szabadságot a körülöttünk lévő Szeretetnek abban, hogy milyen módszerrel adja meg nekünk amit kérünk. Például, ha sok pénzre vágyunk, akkor nem biztos, hogy a legokosabb, ha csupán a Lottó nyereményben reménykedünk. Miért akarjuk megkötni a Teremtő energiákat ennyire. Elég, ha azt mondjuk, megérdemlem, hogy könnyen keressem meg a pénzem és megkapok mindent, amire vágyom, szükségleteimet mindig ki tudom elégíteni. Sokan nem milliárdos vagyonra vágyunk. Józan ésszel ez teljesen fölösleges is. Elég annyi, hogy az életünkhöz fontos dolgokat, mint lakás, rezsi, élelem, ruhák, gyermekeink iskoláztatása, vagyis egy emberhez méltó élet költségeit elő tudjuk teremteni. Úgy érzem, hogy ezen a ponton érdemes megjegyeznem, hogy amit szeretnénk, azért tennünk is kell. „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Bizony, ez így van. Ábrándozni valamiről, egy szebb életről, vagy jó alakról, gazdagságról, dicsőségről, merőben értelmetlen, ha nem teszünk ezekért semmit. Nagyon egyszerű példával tudok élni: ha azt ecsetelem a családomnak, hogy milyen csodálatos, finom dolgokat fogok sütni, főzni, de még a boltba sem megyek el, hogy a hozzávalókat beszerezzem, akkor teljesen fölöslegesen húzom az agyukat. Így van ez a teremtéssel is. Ha szebb jövőről álmodunk, akkor itt az ideje, hogy ezért tegyünk is. Sokszor persze úgy érezzük, hogy én mindent megteszek, mégsem történik semmi. Mi az a minden? Végig kell gondolnunk ilyenkor, hogy mi hova vezet, minek mi az eredménye. Ha le akarok fogyni, de egész nap csak tömöm magam mindenfélével, akkor nem tettem semmit, még ha úgy is tűnt, hogy de ezt meg ezt akkor sem ettem meg, igen, csak azt a másik ezerféle dolgot. Lényeges, hogy pontosan határozzuk meg, mit szeretnénk elérni. Szebb jövő? Jó, de ez pontosan mit is takar? Tegyük fel családot, gyermekeket. Mit kell tennem? A megfelelő partnert kell bevonzanom, ahhoz azt kell tennem, hogy elkezdem önmagam szeretni, elfogadni olyannak, amilyen vagyok, hogy majd a másikat is el tudjam fogadni olyannak, amilyen. Ha persze önmagunkkal kapcsolatban vannak dolgok, amiken változtatnánk, ne fogjuk vissza magunkat, de ne kössük az eredményhez önszeretetünket. Egyszerűbben minden nagy célt le lehet bontani z oda vezető lépések sorozatára, amit szépen rendben megtehetünk, ha valóban a kitűzött célt szeretnénk elérni. Így tehetünk önmagunkért, és jövőnkért. Nem érdemes megvárni azt, hogy majd akkor teszek, ha ez meg ez összejön, nyugodtan álmodjunk nagyot, sikerülhet bármi, hisz nincs lehetetlen, esetleg olyan, amit egyenlőre nem tudunk elfogadni, hogy lehetséges.                                                                                                                

              A tudat feletti a legizgalmasabb énünk, egyben ezt a legnehezebb elcsípni. Ez a felsőbbrendű Tudatunk, ami pontosan tudja, mi itt a feladatunk és mindig arra terelget minket, amit tennünk kell. Amikor nem értjük, miért is ütköztünk falba, amikor eddig minden olyan nagyszerűen alakult, akkor sejthetjük, hogy mégsem a legjobb irányba haladtunk és felsőbbrendű tudatunk helyreigazított minket. Ami igazából jó, csak előfordul, hogy kellemetlennek tűnik. Hamar észre fogjuk venni, hogy mikor elkezdjük a tudatosság útját járni, felfedezzük teremtő erőnket, apró, hétköznapi dolgokban sikerrel alkalmazzuk is képességeinket, mert azok általában kis lépések, nem zavarják nagy életfeladatunk. Könnyen egybecseng három énünk teremtési akarata, így maga a teremtés is könnyen végbemegy. Amikor életünket felforgató nagy eseményeket tervezünk, akkor van olyan, hogy bizony a dolog nem egyezik életfeladatunkkal, vállalt utunkkal, vagy még kimaradt egy lépés, ilyenkor akárhogy is szeretnénk, nem akar valóra válni álmunk. Kétségbeesni ilyenkor sem érdemes. Előfordul, hogy amikor ténylegesen felkészültünk és megtörténik a várt esemény, utólag visszagondolva hálát adunk a Teremtőnek, hogy nem engedte idő előtt megtörténni az eseményeket. Igaz, hogy amíg el nem jutunk idáig, vagy fel nem mérjük, miért is történt minden úgy, ahogy történt és nem értjük meg, hogy így sokkal jobban jártunk, addig csalódottak vagyunk. Hagyjuk ezt az érzést, inkább tudjuk továbbra is biztosan, hogy minden úgy történik, ahogy nekünk, spirituális fejlődésünknek, életfeladatunknak a legjobb.                                                                                               

             Amikor már mindhárom tudatsíkunkat feltérképeztük, megtisztítottuk, akkor képesek leszünk mindet összekapcsolni egy nagyobb és tökéletesebb tudatba beépíteni, ami a szupertudat. A szupertudat az, amikor mindhárom tudatunkkal tisztában vagyunk és így, a teljes összhang létrehozásával teremtünk. Ez már nagyon hasonlít arra, ahogy mi is teremtve lettünk, az ilyen típusú tudatból megalkotott képek rendszerint valóra válnak.