Ha azt kérdezem ki vagy te? Biztos az a válasz jönne, hogy egy emberi lény, XY a nevem. Véletlenül sem válaszolna senki úgy, hogy „Vagyok aki vagyok.” Azt sem nagyon hallanám, hogy Fény vagyok, aki itt, ezen a Létsíkon a Föld nevű bolygón jár. Ez, amit rajtam látsz csak egy burok, ami ahhoz kell, hogy a többiek érzékelhessenek. Bizony, úgy vettem észre, hogy az emberek nagy többsége teljesen abban a hitben ringatja magát, hogy ő a fizikai megnyilvánulása. A lélek? Az van, azt hallottam nem hal meg, de én igazából ez a fizikai test vagyok. Ezért keserednek úgy el, ha meghal valaki a környezetükben. Tévednek. Mi nem a fizikai testünk vagyunk. Nézzen mindenki nyugodtan magába, keresse a válaszokat.
Ami még ilyenkor előjön, hogy mindenki külön egyéniség, ezt is tanítják nekünk. Miért? Mert aki külön áll, az egyedül van, az sebezhető, de beterelhető egy csoportba, ami megvédi. De azért el-elhangzik, hogy még egy közösségben is, még egy tömegben is, mindig magányos leszel, mindig egyedül leszel. Egyébként sincs két egyforma levél, mindenki egyszeri és megismételhetetlen. Ez addig nagyon szép, amíg az ember azzal legyezgetheti az egóját, hogy ő is milyen különleges. Nem is baj, hisz valóban mind különlegesek vagyunk. Attól még, hogy egy nagy Egész, az Egység részei vagyunk, még mindannyian egy különleges keveréke vagyunk a tökéletességnek, ami valóban megismételhetetlen. De sosem vagyunk egyedül. Az, aki a Teremtő Szeretet része, azé az Energiáé, ami mindent alkot, az rájön, hogy sosincs egyedül. Ez csodálatos biztonságérzetet ad. A magány rossz érzés, de feloldható, az Egység megtapasztalásával.
Az is olyan furcsa, hogy mindenki teljesen különállónak tartja magát. Nem keveredik senki senkivel, leszámítva a szexet. Akkor is csak a testnedveink keverednek, mi megmaradunk különállónak. Az én vágyam mindig az volt, hogy az energiáink keveredjenek. Meg is éreztem egy szimpla baráti, mégis őszinte ölelésben, hogy szívünkön keresztül elindul valami csodálatos érzés, ami átfolyik egyikünkből a másikunkba oda és vissza. Ez nagyszerű, megemelő volt számomra. És igaz, hiszen minden energia így áramlik közöttünk. Szerintem sokkal fontosabb, hogy egység legyünk, mint kétség, vagy sokság. Tudom, hogy az elkülönülés ennek a Létsíknak már eléggé sajátja, mégis amit meg érdemes élnünk, az az egység, a szeretet, mely köztünk és bennünk áramlik. Ami még zavaró, hogy teljesen úgy állítják be sokan, az Isten, az Angyalok is fent vannak a Mennyben, vannak szellemi kísérők és Ők mind mind külön vannak tőlünk. Ez nem így működik. Nem a különállást kéne jelen esetben sem erősíteni, hanem pont az egység érzést. Egy saját példával tudok itt élni: egyik alkalommal meditálok, kérem Jézust, szóljon hozzám, beszélgessünk, mint annak előtte már tettük oly sokszor. Nem történik semmi, hát ismét kérem, Jézusom jelenj már meg. Ekkor valami fényes, de beletekintve egy sötét lény jelent meg. Gondoltam Ő biztos nem a várt személy, jól van, akkor jöjjön Anyácska, el sem tudom mondani, milyen ijesztő sötét energiájú lény jött, ekkor megijedtem, kértem az Atyát, hát jöjjön Ő, ekkor valami gyenge fény kezdett el derengeni, de nem a megszokott erős Fehér Fénnyel világító Lény. Gondolkodtam, mi lehet a hiba. Jött egy sugallat, hogy miért kívül keresem Őket? Ekkor befelé fordultam teljesen, magamba néztem, és láttam a Mindenségben kavargó arany-fehér Fényt áradni. Egy voltam mindennel. Ekkor kértem, váljanak ki belőlem, és ott álltak előttem fényesebben, tisztábban, mint valaha, az Atya, Anyácska és a Fiú. Olyan szeretet öntött el, mint azelőtt talán még soha. Így értettem meg, hogy minden bennem van, minden csak önmagam kivetülése. Nyilván, ez egy személyes élmény, ezért is ajánlom mindenkinek, hogy gyűjtsön személyes élményeket és keresse magában a mindenség titkait. Nem kell elhinni nekem semmit!
Miért vagyunk mégis mindannyian különbözőek? Ez is az Isten sokszínűségét dicséri. Minek hozzon létre egyforma dolgokat? Mire volna az jó? Semmi értelme. Oly gazdag ez az Energia, hogy mindig valami újat, valami kicsit, vagy merőben más keveréket ad ki magából. Ez a teremtés. Ezért nem értem meg azokat, akik mindenáron klónozni akarnak. Minek az egész? Pont az a megrendítően csodálatos, hogy bár ugyanannak a valaminek a részei vagyunk, mégis más és más tulajdonságok keverékei vagyunk. Nem véletlen, hogy a klónozás nem akar jól sikerülni. Teljesen ellentétes a teremtő elvekkel. Egy példa: a zenében az előadóművész sosem képes rá, hogy valamit kétszer ugyanúgy eljátsszon. Sokkal jobb ötlete támad minden egyes előadás alkalmával, amit szépen belecsempész a megszólaltatott műbe. Olyan ez, mint a fűszerezés a főzésnél. Most egy kicsit többet rakok bele ebből a fűszerből, de az még mindig ugyanaz az étel marad, csak az íz-hatás lesz egy picikét más. Ha ismerünk egypetéjű ikerpárokat, akkor is észrevehetjük, hogy van különbség kettejük közt, pedig a génállományuk azonos, a környezet is, ahol felnőnek, a hatások, mégis valami nem egyforma bennük. Véletlen lenne? Mint mindig, ez esetben sincsenek véletlenek.
Mindezekből logikusan látszik, hogy nem sok értelme van azonosulni, azonosnak tekinteni magunkat fizikai testünkkel. Egy sokkal nagyobb, színesebb, csodálatosabb Egység részei vagyunk, mint az el merjük képzelni. Többet jelent felismerni és átélni ezeket az élményeket, mint amilyeneket a fizikai világ mutatni képes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése