Sokszor mondják a gyermekek, hogy én nem is akartam megszületni, véletlenül kerültem ide, miért bántasz már megint. Valóban véletlenül kerültünk volna oda, ahova kerültünk? Persze, hogy nem. Már említettem, hogy létezik reinkarnáció, és minden tettünknek megéljük a következményeit, mindegy, hogy ebben az életben, vagy egy következőben.
Hogy mi is ez az életterv? Unokahúgom még 9 évesen is emlékezett valami születés előtti dologra, a következőt mesélte: mielőtt megszületnénk, egy babavilágban vagyunk, ahol mindenki baba. Nagyon boldogok vagyunk itt, mindenki szereti a másikat. Amikor valaki le szeretne születni, bemegy a babahivatalba, ahol ott ül a főbaba. Van ott egy nagy földgömb is, ahol lámpák égnek, ezek jelzik az anyákat. Amelyik lámpa pirosan ég, az az anya már foglalt, zöld lámpák jelzik a szabad anyákat. Itt kiválaszthatja a baba, melyik anyához akar leszületni. Ezután ki kell tölteni egy papírt, amin az anya neve is szerepel, meg azt, hogy mit akar a baba itt a Földön csinálni. Olyan is van, hogy több baba összebeszél, és közös dolgokat is írnak. Ezután ezt beadja a főbabának, aki aláírja. Ezután beleteszik a babát egy nagy csúzliba és belelövik a nagy kékségbe. Ekkor a földgömbön a zöld lámpa pirosra vált, és a baba beleesik az anyja hasába. Pontosan lejön ebből, hogy a gyermek megválasztja a szüleit, eldönti, hogy kivel találkozzon, mi legyen a feladata itt, ebben a világban. Ez a születés előtti látomás. Ezt valahogy elfelejtjük amikor tudatunkra ébredünk, sőt, mintha menekülnénk is a feladatok elől, sokkal könnyebb belesüppedni az anyagi világba, mint felvállalni azt, amit tudunk, érzünk, hogy bennünk van, a spiritualitást és végigkövetni és csinálni a vállalt feladatainkat. Érdemes ébredni, ez biztos, de mindenki tegye azt, amit a legjobbnak vél. Nem szabad senkire ráerőltetni, hogy tegye meg azt, ami a feladata. Így is mindig arra terelődik, kérdés, szembe akar-e nézni a dolgokkal, vagy sem. Nem véletlenül van annyi depressziós, annyi tudathasadásos, annyi meghasonlott ember. Persze ha végiggondoljuk, a mai társadalmi rendszer is arra van beállítva, hogy ne ébredjünk fel, hanem öntudatlanul, alvó állapotban éljük mindennapjainkat, mert akkor hasonlóvá válunk a birkákhoz, akiket terelgetni lehet. Vajon, ha mindenki hajlandó lenne életfeladatának megfelelően tenni a dolgát, tudatosan élne, akkor hagyná bárki is, hogy irányítsák? Bizony nem. Ezért nagyon veszélyes a hatalomnak, hogy felébredésre bíztassa az embereket. Nekünk viszont pont az a feladatunk, hogy emlékezzünk és megoldjuk a feladatainkat. Nem kell azonnal, gyorsan mindent megérteni, mert meg is zavarodhat anyagba-süllyedt elménk, és mivel ehhez vagyunk szoktatva, azért is fontos a fokozatosság, mert az ellenállást fel kell oldani magunkban. Ellenállást bizony, ami abból fakad, hogy valami másra akarjuk rávenni az elménket, mint amit eddig megszokott. Nem kell azonban megrémülnünk, szépen átállítható az elme arra, ami egyébként saját természete, visszavehetjük teremtő erőnket, nem kell tovább áldozatnak lennünk.
Jézus teljesen emlékezett születés előtti látomására, pontosan emlékezett a törvényekre, ezeket tanította. Kivételes egyéniség volt, de Ő maga is megmondta, mi is képesek vagyunk mindarra, amire Ő. Hát érdemes ennek utánajárni. Egyébként Ő is azt mondta, Én és az Atya Egyek vagyunk. Vajon véletlenül mondta?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése