A előző gondolatsort továbbfűzve, érdemes átbeszélnünk, hogy miért viselkednek úgy az emberek egymással, velünk, ahogy. Gondolom már mindenkinek volt olyan élményben része, hogy valakivel azonnal szeretetteljesen viselkedett, valakivel viszont minden ok nélkül ellenségesen. És olyan is volt bizonyára, hogy valaki velünk így, vagy úgy viselkedett. Miért is van ez? Mert mindenki úgy viselkedik és mindenkivel úgy viselkednek, amit kiváltunk egymásból, a másikból. Ha azt szeretnénk, hogy szeretettel forduljanak felénk, akkor nem az a megfelelő hozzáállás, hogy majd szeretettel fordulok más felé, ha ők szeretettel fordulnak felém. Ez nem így működik. Még akkor is fordulnak felénk szeretettel, ha erre várunk, miközben nem vesszük észre az ilyen közeledést. Van egy mondat, amit nagyon szeretek: „Adj Uram erőt ahhoz, hogy változtassak, amin tudok, adj Uram erőt ahhoz, hogy elviseljem, amin nem tudok, és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól!” Ha valaki eszerint a mondat szerint él, észreveszi, hogy problémáinak 95%-a egyszerűen eltűnik. Miért is? Mert ha úgy veszem észre, hogy a világ kegyetlen és rossz, akkor érdemes azon elgondolkodnom, miért csak ezekre a dolgokra vagyok fogékony? Mit is akarok megélni? Azt, hogy szeretettel viszonyulnak felém az emberek? Akkor mit kell tennem? Egyszerű. Ezt a viselkedést kell kiváltanom embertársaimból. Ennek legegyszerűbb módja, ha rájövök, hogy én egy szerethető ember vagyok, hiszen én szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Amikor ez megtisztít, majd akkor észreveszem, hogy jé, egyre kedvesebbek velem az emberek. Ha a világot szépnek akarjuk látni, akkor nyissuk meg szívünket a szépségek iránt. Rögtön észre fogjuk venni, hogy ott épp nyílik egy virág, hogy illatos levegőt hord felém a langyos nyári szellő, vagy milyen kedvesen mosolyog az a kisbaba, akár csak az anyjára. Akkor megnyílunk a szépségek befogadására.
Sose ostorozzuk magunkat, hogy még ezt vagy azt el akarom élni. Igen, azokat a dolgokat el akarom érni, de menni, fog, hisz már mekkora utat megtettem. Amíg ostorozzuk magunkat, addig a világ is ostorozni fog minket, hisz ezt várjuk. Jusson eszünkbe, hogy ami bent, az kint. Ha majd megéli mindenki az egység csodálatos érzését, élményét, akkor tudni fogja, hogy mivel mind Egyek vagyunk, ezért mindenki önnön gondolataink kivetülése, egy virtuális világban élünk. Ha rosszat látunk, akkor azt magunkban kell keresnünk, lehet, hogy csak megmutatjuk magunknak, hogy van választásunk. Ha valaki valami olyat tapasztal, ami szörnyen kellemetlen, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy bizony a rossz is bennünk van, szuper, hogy megmutatta az élet, vagyis megmutattuk magunknak, ez azért van, mert így tudunk választani. Oktalanság azt gondolni, hogy a rossztól el kell fordulni, mert annyira jók akarunk lenni, hogy a belőlünk feljövő rossz, kellemetlen érzéseket, indulatokat el kell fojtani, mert a szeretet útján járunk. Ez nem így működik. A feljövő rossz érzéseket és indulatokat bizony üdvözölni kell, örülni nekik, hogy megmutatták magukat. Tudjuk azt, hogy ezek is részeink, színesítik egyéniségünket, és mindemellett én ezt és ezt választom. Amitől elfordulnunk, azt lenyomjuk tudatalattinkba, és betegségekként jöhet fel a sok elnyomott lenyelt rossz dolog. Vagyis amiket rossznak érzünk jelenlegi szemszögünkből. Semmit sem szabad elnyomnunk. Aztán csodálkozhatunk, miért kell annyi szörnyűséget megélnünk, betegségekben szenvednünk. Ez így nem tudatosság. Nem véletlen a mondás: „Ismerd meg önmagad!” Ha ezt teszed, akkor megbékélsz önmagaddal, tudod, hogy minden a te saját részed, ott van benned, téged alkot, és ez jó is így. Hogy ezekkel együtt most ki mi felé fordítja tekintetét, figyelmét, minek ad energiát, az már mindenki szabad döntése, aminek persze megfizeti az árát és élvezheti áldását.
És bizony mindenkivel úgy fog viselkedni a környezete, amilyen döntéseket hozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése