Sajnos azt látom nagyon sokszor, hogy az emberek szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit tegyenek. Nem szeretnek gondolkodni. Úgy vélik, hogy ezzel elháríthatják a felelősséget magukról, hiszen csak a körülményeik áldozatai. Természetesen ez nem így van. Fokozottan érezni fogják a visszaható erőket. Nem lehetséges az, hogy amit teszünk, az ne hasson vissza ránk. Mindegy az, hogy azért tettük, mert kényszerítettek, vagy azért, mert valóban azt akartuk tenni. Erről már írtam, de sajnos nem lehet eléggé kihangsúlyozni ebben a kérdésben a lényeget.
Azt tapasztalom, hogy ha van egy megbízhatónak tekintett forrás, akkor onnantól kezdve mindegy, az a forrás mit közöl, mivel egyszer-kétszer már bizonyította, hogy jószándékú, akkor ettől kezdve már közölhet bármit, sokan elhiszik, fenntartás nélkül. Azt mondom, hogy ez ebben a formában nem célravezető. Sokkal fontosabb lenne, hogy az emberek folyamatosan mérlegeljenek, gondolkodjanak, utánajárjanak a kapott információk helyességének, főleg akkor, amikor nagy dolgokat készülnek tenni. Hogy kinek mi számít nagy dolognak, az eltérő lehet. Azt mondom, hogy attól, hogy valaki sokszor segítőkésznek bizonyult, még nem biztos, hogy a 101. alkalommal nem hagy veszni minket.
Persze értem én, hogy az emberek nem akarnak folyamatosan bizonytalanságban élni, és a folyamatos bizalmatlanság nem a Fény és a Szeretet Útja. Vizsgáljuk meg ezt kicsit közelebbről. Mi is valójában ez az út, mennyire stabil, mennyire egyhangú. Ha jól belegondolunk, a legkevésbé sem lehet egyhangú. Minden folyamatosan változik, változásban van, attól függően, hogy helyzetről helyzetre hogyan döntünk. Minden döntésünknek megvan a maga következménye. Ahogy egymás után hozzuk meg döntéseinket, úgy alakítjuk univerzumunkat, életünket. Amikor egy döntést meghoztunk, már nincs visszaút. Persze mondhatjuk, hogy azért döntöttem így, vagy úgy, mert nem volt rálátásom a dolgokra, bezzeg most, hogy már megéltem a következményeket, sajnálom, már máshogy döntenék. Ez abszolút mértékben romboló hozzáállás. Amikor egy döntést meghozunk, van hogy van rá több idő, van olyan is, hogy csak egy pillanat áll rendelkezésünkre. Mindegy mennyi időnk van, a lényeg, hogy igyekszünk jól dönteni. Még nem nagyon hallottam olyanról, aki azt mondta volna, hogy ő igyekszik mindig a számára legkedvezőtlenebb döntéseket meghozni, és ezt tudatosan csinálja így. Olyan van, hogy valaki mégis így tesz, de ezt akkor sem tudatosan cselekszi.
Ezekből az következik, hogy pontosan látszik, ki mennyire él tudatosan. Minél tudatosabban él valaki, annál inkább kezében tartja, és uralja saját életét. Elemezzük tovább. Szóval, ha mindig minden változik, akkor reagálhatunk-e egyes dolgokra bizonyos sztereotípiákkal? Nem. Semmit sem skatulyázhatunk be, mert nincs két egyforma eset. Vannak hasonló helyzetek, de mégis, ha elég körültekintőek tudunk lenni döntéshozatalunk során, rögtön észrevehetjük az apróbb különbségekben rejlő lehetőségeket. Ez nem jelenti a következetesség elvetését. A következetesség a cél felé haladó csónak evezője. De az, hogy az evezővel hogyan haladunk a hullámokon, már csak rajtunk múlik. Ahogy tudatosodunk, így élesedik a látásmódunk, úgy tágul a látókörünk. Egyre többször jövünk rá, hogy régebben hozott döntéseinket meghozhattuk volna jobban is, vagy épphogy akkora hibákat vétettünk, amiket most már nem tennénk meg. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy életünk minden egyes döntését úgy hoztuk és hozzuk meg, hogy a rendelkezésünkre álló összes információ alapján a lehető legkedvezőbb dolgok történjenek. Az, hogy a következmények mik lettek, az fejlettségi szintünktől, motivációnktól, tudatosságunk mértékétől nagyban függ. Az is egy fontos tényező, hogy azon kívül, hogy a külső dolgaink változnak döntéseink nyomán, mi is változunk belülről, legalábbis jó esetben. Így, ha a tudatosodás útját járjuk, észre kell vennünk, hogyan működnek a dolgok körülöttünk.
Először is tudnunk kell, hogy rengeteg dolgot megtehetünk, csak azon múlik, mennyire akarjuk, és mennyit teszünk érte. Tehetünk sokat azért, hogy elérjünk egy bizonyos dolgot, ha nem azt tesszük, ami a dolog elérését segíti, akkor a próbálkozásaink hiábavalók lesznek. Mindig tanuljunk hibáinkból, előbb-utóbb megtaláljuk azt az utat, ami vágyaink eléréséhez vezet bennünket. Mindig késznek kell lennünk a változásra, a változtatásra. Akármennyire is jó szolgálatot tesz egy bizonyos elv az életünkben, adódhat olyan helyzet, amikor már csak gátol minket, és le kell cserélnünk azt egy jobbra, ami közelebb visz minket a megoldáshoz. Tegyük fel, ha meg akarunk szelídíteni egy papagájt, akkor félre kell tennünk azt a hozzáállásunkat, hogy a madarak undorítóak, és csak rossz származik a létükből. Ez egyszerű és sarkos példa, de az a helyzet, hogy valami hasonló dologgal állunk szemben, amikor úgy érezzük, valamiért nem akar sikerülni az, amire vágyunk.
Most jön az, hogy vajon jól tesszük-e, ha megfogadunk egy, vagy több jótanácsot. Erre van megint egy sarkos példám. Ha tegyük fel, hogy van egy barátunk, aki már ezerszer bizonyította, hogy jót akar nekünk, és egy nap előáll egy olyan ötlettel, hogy öljük meg a nénikéjét, akkor vakon cselekszünk, mert eddig mindig jót akart nekünk? Ugye rögtön az a válaszunk, hogy nem. Viszont, mégis azt vettem észre, hogy ha nem ennyire sarkos a példa, akkor hajlamosak vagyunk továbbra is mindent elfogadni annak, aki néhány jó információt már adott, akkor is, ha azóta már sületlenségeket hord össze. Hányan, de hányan használják ezt ellenünk? Politikusoktól kezdve, a médián át. Pedig csak annyit kellene tennünk, hogy ha olvasunk, vagy hallunk egy információt, akkor magunkban is keressük meg a válaszokat. Kicsit kételkedjünk. Ne azért, mert bizalmatlanok vagyunk, hanem azért, mert minden információhoz hozzáférhetünk mi magunk is, és ami valakinek igazság, az nem biztos, hogy mindenkinek az. Emlékezzünk, hogy mindannyian egyediek és megismételhetetlenek vagyunk. Biztos, hogy kicsit mindannyian más szemszögből nézzük a dolgokat.
Természetesen vannak alapigazságok, vagy olyan információk, amik mindenkinek ugyanazt jelentik. Biztos, hogy így van? Az én célom az, hogy segítsek embertársaimnak abban, hogy megtanuljanak önállóan gondolkodni, és nem bégetni. Az már nagyon megy, sőt vannak akik a bégetés mellett annyira kiállnak, hogy egészen érdekes helyzetek állnak elő. Azt gondolom, hogy mindenki szabja a saját méretére ruháit, ne hordja másét, mert az annak a személynek pont jó. Ránk már nem lesz olyan pont jó, sőt még a fazonja is lehet előnytelen. Minden információnak megvan a maga saját jelentése az egyes embereknek. Ezt keressük meg. Emellett kreativitásra is érdemes törekednünk, például a meditációkban is. Főleg, ha vezetett meditációról van szó, az alapelv lehet ugyanaz, de a megvalósítás, eltérő lesz mindenki esetében. Legyünk bátrak, szabjunk mindent saját személyünkhöz!
Visszatérve arra, hogy biztonságban, vagy bizonytalanságban élünk-e, találjuk meg saját biztonságunkat egy örökké változó világban, ahol mi is készek vagyunk örökké változni. Hogyan? Jusson eszünkbe a nád. Hajlékony, ezért nem törik el. Ami rugalmas, az tud alkalmazkodni. Nekünk a vágyainkhoz kell alkalmazkodnunk. Például én a Fény és a Szeretet Útján szándékozom járni, ezért ehhez igyekszem alkalmazkodni minden pillanatban, minden döntésemben. Úgy érhetjük el céljainkat, hogy azokat a döntéseket hozzuk meg, amik oda vezetnek minket. Amennyire egyszerű ez, annyira összetett is, de aki nem próbálja meg, lemarad valami igazán csodálatos és izgalmas élménysorozatról. Ebből látható, hogy azon az elven, hogy ami merev bizony eltörik, érdemes elgondolkodnunk azon, szükség van-e egy biztonságos, merev szabályokhoz kötött életvitelre, vagy inkább választjuk a szabadságot, ami bizony azzal jár, hogy rugalmasnak kell maradnunk, hogy mindig készek lehessünk a változásra. Ezzel kiszámíthatatlanokká válunk, mégis sokszor ez nagyobb erőt rejt, mint a kiszámíthatóság. Viszont ha a célt nézzük, akkor elengedhetetlen a rugalmasság, hogy rátaláljunk a célba vezető útra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése